HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A kormányfő szerint sok olyan átalakítást kellene még véghezvinni, melyek kétharmados többséget igényelnek. Az pedig szerencsés, ha megegyezésen és nem politikai hegemónián alakul. A kormányzásnak pedig nem részérdekeket-, hanem közérdeket kellen szolgálnia
Az IRM államtitkára a záróvitában elmondta, hogy Sólyom László a törvényekkel kapcsolatos kifogásaival nem értenek egyet, ezért azt változatlan formában javasolják elfogadni
Egy harmadik kerületi MSZP-s tag cége 14,6 millió forintot kapott a BKV-tól
Az esetet vizsgálják, egyebek mellett azt is, hogy postai mulasztás történt-e
Az MSZP kormányfőjelöltje az Éger Istvánnak írt levelében azt írja: nem az orvostársadalomról, hanem éppen a politikáról, a politika okozta közhangulatról mondott véleményt, a sokat támadott január végi nyugdíjas rendezvényen
Tarlós István feljelentés tett a rendőrségen
Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője szerint a törvényhozásba nem lehet bekerülni, csak kiesni. Az egyetlen ellenpélda a Jobbik
Az országos rendőrfőkapitány szerint az ügynek közel sincs vége. A nyomozást pedig nem zavarja, ha minden héten érkeznek újabb feljelentések, azokat ugyanis egyesítik
Jobb eredményt vár most tavasszal az európai parlamenti választásokon elérteknél a Csongrád megyei jobbikos jelöltektől Vona Gábor. Szegedi kampányfóruma előtt a Jobbik elnökét, kormányfőjelöltjét arról is kérdeztük, hogy miért cseréltek jelöltet a szegedi 1-es körzetben, illetve mikor hozzák nyilvánosságra megyei listájukat.
Nem csak a frakcióból, hanem a Magyar Szocialista Pártból is kilépett az észak-borsodi város első embere
Baja és Bátaszék után a megyeszékhelyen helyen tartott vasárnap kampánygyűlést Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke.
Egy romaügyi szakértő szerint nincs eredménye a romaprogramokra szánt forrásoknak. Úgy véli: azokra üzletszerű kéjelgők szakosodtak
Több, mint félezren vettek részt a Jobbik szombati makói kampánynyitó rendezvényén. A fórum alkalmával bemutatkozott a térség (Csongrád megye 7-es számú választókörzet) országgyűlési képviselőjelöltje Fazekas Ferenc. A rendezvényre eljött Vona Gábor kormányfő jelölt és Szilágyi György elnöki kabinetvezető is. A választási fórum levezetője Király András volt.
Demszky Gábor az egyik kereskedelmi adó vasárnap esti műsorában betekintést engedett nemes lelke legrejtettebb zugaiba. A főpolgármester állítása szerint azért nem távozik posztjáról, mert ezzel "gyanúba keverne olyanokat is, akik ártatlanok."
Baracson "megtiltotta" két jobbikos aktivistának az ajánló szelvények gyűjtését egy helyi polgárőr, mert szerinte nem tudták magukat megfelelően igazolni.

Első  Előző  Következő  Utolsó