HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A boríték nem jutott el a címzetthez, mert a szilvásváradi postán szétszakadt
A tárcavezetőként bemutatott szakember a Magyar Orvosi Szövetség és a Magyar Orvosi Kamara elnök is volt korábban
A Fidesz elkezdett arról beszélni, hogy nagyon nehéz lesz majd a kormányzás, igyekeznek hűteni a túlzott várakozásokat. Bajnai Gordon ugyan nagykoalícióról álmodik, sok mindenben hasonlókat állít, mint Orbán Viktor szokott. Az MSZP óvatos ígéreteket kezdett csepegtetni, a Jobbik meg csendben építkezik. A Demokrácia és Dilemma Intézet ismét heti bizonyítványt oszt.
Amikor Király András, a Jobbik szóvivője Magyar Írószövetség csütörtöki budapesti rendezvényén agresszíven kérdőre vonta Kövér Lászlót, aki Radikalizmus Magyarországon címmel tartott előadást, a Fidesz választmányi elnöke egyszerűen nem volt hajlandó szóba állni a szóvivővel, aki egyszersmind a szélsőjobbos Barikád hetilapnak is munkatársa. Mindez előrevetíti, milyen viszonyban lesz a Fidesz és a Jobbik az áprilisi választásokat követően.
A politikus szerint a Jobbik térnyerése Gyurcsány Ferenc kormányzásának szükségszerű következménye
Esélyegyenlőségi tervet kell készíteniük a helyhatóságoknak ha forrásokhoz akarnak jutni. Ehhez a többi közt fel kell mérniük, a leghátrányosabb társadalmi csoportokon miként tudnának segíteni
Néma demonstrációt tart több antifasiszta szervezet is március 6-án a Hősök terén, ahová a Nemzeti Forradalmi Párt jelentette be az egyik rendezvényét
Az áprilisi választások után várható változásokról beszélt Stumpf István és Kéri László a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének konferenciáján. Stumpf rámutatott: az ország számos részében a Jobbik népszerűsége már most meghaladja az MSZP-ét. A Századvég elemző intézet szerint a nemzeti párt legalább 50 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe.
Majd' 3 milliárdos lyuk tátong a büdzsében, ennek a kétharmadát a tárca a 2011-es magyar uniós elnökségre való felkészülésre fordíthatná
Még három napig lehet pályázni a Svábhegyi Gyermekkórház ingatlanjaira, az OPNI-t a második félévben adhatják el, akárcsak az Országos Gyógyintézeti Központ ingatlanjait
A szocialisták az idősek elleni bűncselekményeket szigorúbban büntetnék
Sajtóértesülések szerint az SZDSZ nyolc budapesti, saját tulajdonú irodája közül az egyikbe költözik, de még nem született végleges döntés
Egy felmérés szerint a Fidesz 58 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg a szocialistákra 23 százalék szavazna
Ágh Péter egy közvélemény-kutatásra hivatkozva azt mondta, hogy a fiatalok nyolcvan százaléka szerint "rossz irányba mennek a dolgok"
Az MSZP támogatja a jelöltet, a Fidesz és a KDNP azonban nem

Első  Előző  Következő  Utolsó