HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS

Szinte tényként kezelik a híradások azt, hogy szerelemféltés motiválta az alsóörsi rendőrgyilkosságot, a 29 éves főtörzsőrmester és a holtan talált Sz. Bálint szoros kapcsolatáról beszélnek. Egy bulvárlap azonban két másik teóriát vázolt fel: az egyik szerint több elkövetőről van szó, egyikük vélhetően megölte a másik, pánikba esett társát, hogy ne maradjon tanú. Így a tettes még szökésben van. A másik variáció az egyik gyászoló rendőr elejtett félmondatára épül, mely szerint a rendőr annak a férfinak az élettársával jött össze, aki később végzett vele
A legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon 21, a Tiszántúlon 30 fok körül, másutt általában 24 és 29 fok között valószínű
A lövések leadása közben végig „magánál volt” az alsóörsi gyilkos, ezért furcsa, hogy egyszeriben mégis olyan labilissá válik, hogy öngyilkos lesz - érvelt a biztonsági szakember
Csütörtökön lép hatályba a dohányzási tilalom a budapesti aluljárókban. Az ott dohányzók szabálysértést követnek el, és 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók. A Fővárosi Közterület-felügyelet osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: a felügyelőket csíptethető kamerával szerelik fel, amelyet minden esetben bekapcsolnak. A dohányzási tilalomra figyelmeztető táblákat helyeznek el az aluljárók és metrók kijáratánál és csikktartókat is felszereltek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25, 31 fok között várható
Több mint 600-an várnak gerincstabilizáló műtétre, és a számuk hamarosan elérheti az ezret. Jelenleg négy évet kell várni a beavatkozásra, de ez lehet még rosszabb. A problémát az okozza, hogy az egészségbiztosító eleve nagyon szűre szabta azt a teljesítménykeretet
Az állatokat kimenekítették, de az oltást nehezíti, hogy az istállóban nagy mennyiségű szénát és szalmát tároltak
Önkezével vetett véget életének az az ismeretlen férfi, akit délután egy elhagyott autó mellett találtak a rendőrök
Egy neve elhallgatását kérő nyilatkozó azt mondta: a 29 éves főtörzsőrmester fejlövést kapott és azonnal életét vesztette
Az édesapa könnyekkel küszködve elmondta: dolgozott, amikor hajnalban fiának barátai - akikkel együtt nyaralt Balatonudvariban - felhívták a tragédia hírével
A Híradó helyszínen tartózkodó munkatársa Olajos Gergő azt mondta: az újságíróknak egyelőre nem mondanak semmit a rendőrök, de a füves területen tartózkodó autót a rendőrség körbezárta és vizsgálja
A rendőrség sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az agyonlőtt rendőrnek esélye sem volt használni a fegyverét, a lövéseket nem az igazoltató járműből adták le, a főtörzsőrmestert öt lövés érte - tudta meg a Híradó
A 21 éves főiskolás abban az autóban ült, amelyiket az a rendőr igazoltatott, akit szintén agyonlőttek, a fiatal emlékére Alibánfán emlékhelyet alakítottak ki, ahol gyertyákat gyújthatnak a rá emlékezők
Csütörtökön jelenik meg a bar!kád hetilap legfrissebb száma!
A rendőrség sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az agyonlőtt rendőrnek esélye sem volt használni a fegyverét, a lövéseket nem az igazoltató járműből adták le

Első  Előző  Következő  Utolsó