HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > ÉLETMÓD > Táplálkozás > A koleszterin mumus

t: 6167

A koleszterin mumus

A szakértők szerint napi betevőnkben elhanyagolható a kész koleszterin mennyisége. A többit a májunk termeli. Sokkal inkább a túlzott kalória-, illetve zsiradékbevitel okoz tehát gondot, nem a bejuttatott koleszterin.

Az anyag mára az első számú bűnösök közé került a szív- és érrendszeri megbetegedések okozójaként. A legnagyobb probléma az életmódváltozásban kereshető. Az ősember a természetben addig ment a tápláléka után, amíg hajtotta az éhség. Mivel étvágyának kielégítése komoly erőfeszítésbe került, eszébe sem jutott az inger elmúlta után is kaja után kajtatni. A fő energiaforrásul szolgáló zöldségekből, gyümölcsökből egyébként sem tudott annyit enni, hogy az a kárára váljon. Az állandó mozgás, az enyhe éhezés is segítette, hogy normális maradjon a koleszterintermelése. Azért sem kellett izgulnia, hogy keveset állít elő a szervezete.

Ezzel szemben a modern kor embere, ha megéhezik, egyszerűen kinyitja a hűtőt, és kolbászt, rántott húst, majonézt, tojást vesz elő. A táplálék megszerzésébe fektetett energia a százada annak, mint amit az évezredek során megszokott. Az elfogyasztott kalória és zsír viszont jóval több a szükségesnél.

A fölös zsírból a szükségesnél több LDL („rossz” koleszterin) termelődik, ami lerakódik az érfalakon. Mert alig akad HDL („jó” koleszterin), ami elvinné a fölösleget. A mozgásszegény életmód és a rosszul összeválogatott étrend ugyanis nem kedvez a jó koleszterin termelődésének.

Értékek - énképek
A koleszterinszint fontos mutatója a szervezet állapotának. A kívánatos: 3,8-4 millimol per liter. 5,2 felett már kóros, vagy legalábbis diétával kezelendő. Igaz, kimutattak már 12 feletti értéket is, amit persze az örökletes tényezők szintén elősegíthettek.

Az életkor előrehaladtával egyre kevesebb kalória kell a szervezetnek. Sokan mégis ragaszkodnak a három tükörtojásos reggelihez, a gulyásleveses, pörköltes ebédhez és a szalonnás, kolbászos vacsorához. És nem addig esznek, amíg éhesek, hanem amíg ki nem ürül a tányér. Nem csoda, ha észrevétlenül kialakul 10-20 kilónyi súlyfelesleg, amit heti kétszer húsz percig megmozgatni nem könnyű feladat.

A negyven évnél idősebb magyarok fele tekinthető elhízottnak, nekik általában a koleszterinszintjük is magas. Sokan ellenzik a pirulákat, a helyes életmód mellett kardoskodnak. Az emberek 90 százaléka sajnos mégsem hajlandó változtatni helytelen étkezési, életvezetési szokásain. (forrás: Nana)




2005.06.13

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok