HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > FÉRFI > 18+ > Elhamarkodott szerelmeskedések

t: 8209

Elhamarkodott szerelmeskedések

Induljunk ki egy esetből

Tizennyolc éves lány keresett fel a rendelőben azzal a kéréssel, hogy egy hónap múlva lesz az esküvője, a vőlegényével már négy éve együtt vannak, egy éve eljegyezték egymást, de több mint fél éve már nem kívánja a szexet, és szeretné, ha „feltuningolnám” őt valahogy az esküvőre... Kiderült, hogy négy évvel ezelőtt egy diszkóban ismerkedtek meg, az első alkalommal a hazakísérésen kívül semmi nem történt. Második alkalommal már tovább ment a fiú – egészen az ágyig. Megtörtént minden, még rossz sem volt, de kimagaslóan nagy élményt sem jelentett a lánynak. Ezek után együtt jártak, kellemes volt minden, de egy fél év után lanyhultak az együttlétek, majd még inkább ritkultak, egy éve már inkább együtt nézik a tévét, de fél éve szinte semmi nem volt, mert a menyasszony egyáltalán nem kívánta. Nem érti, miért? Pedig a képlet alaphelyzetet jelöl.

A vágy hamarabb került kielégítésre, mint ahogyan felmerült. Így aztán el is veszett már a kezdetén.

Hogyan kezdődik a szex?

Szerintem a szexuális élet kezdetének öt különböző fokozata van.

1. Szemezés és érintések
A kapcsolat legelején finom jelzésekkel adjuk egymás tudtára a tetszést, az érdeklődést. Okos emberek már ekkor visszakoznak, ha nem kapnak megfelelő jeleket, de mérlegelik azt is, hogy miképpen tegyék félre a hazug jelzéseket. (Pl. hogyan kell kikerülni egy „szájmenős” srácot, vagy egy túlságosan kacérkodó hölgyet.)

2. Csókolózás
Bármilyen furcsa, a csók már szexnek számít, mert nagyon is intim, és a csókolózás imitálja a nemi szervek egymáshoz való viszonyát - test a testbe hatol. Igen erőteljes erotikus töltetűnek kell lennie.

3. Maszturbáció
Nagyon fontos állomás a pszichoszexuális fejlődésben mindkét nem számára. Ekkor ismerheti meg valaki a saját testét. Hogyan is várhatja el valaki, hogy neki örömet okozzanak, ha önmagán ezeket a lehetőségeket nem ismeri? A maszturbáló kisgyermek csak játszik a nemi szervével. De a kamasz már tudatosan törekszik a kéjre, a felnőtt pedig sokszor pótlásként vagy színesítésként használja.

4. Petting
Gyakorlatilag ez a kulturált szexuális élet iskolája. Ez lenne a tizenévesek számára – mint szexuális életforma – kitalálva, itt ismerheti meg egy pár a másik testét, érzékeny pontjait, hiszen minden ember teste más, és másképpen reagál. Ha valaki a pettingben nem lesz profi, akkor jó szerető sem lesz soha.

5. Közösülés
A szex nem itt kezdődik, hanem ez az utolsó fázisa! Akkor ideális a sorra kerülése, ha már előtte végigmentünk a fázisokon, feszít minket a vágy, ideális esetben pozitív érzelmek is kialakultak közöttünk, és alig várjuk, hogy szexuális éhségünket kielégítsék. Ilyen esetben a szex nem lehet rossz még akkor sem, ha a szűz lány részéről esetleg fájdalommal is jár. Ellenkező esetben viszont nagyon negatív élményt is okozhat.

A különböző fokozatokat fel lehet ugyan cserélni egymással, de sohasem büntetlenül! Lehet, hogy volt csók és közösülés, utána pedig megismerkednek, de ez csak gonddal jár majd. Lehet, hogy volt rövid petting, utána közösülés, de ezek után a petting és előjáték már kimarad az életükből, mondván, hogy aki közösülni tud, az már nem szorul rá (nagyon rossz gondolat!), vagy kimaradt a maszturbáció, és a lány nem is tudja, mit várjon a szeretkezéstől. Szinte biztos, hogy orgazmus-problémás nő lesz!

Vágy és étvágy

Tulajdonképpen ugyanarról a szóról van szó, és remekül összekapcsolható. A fenti esetben az volt a baj, hogy a kislány pl. ötödikes korában csókolózott először (amikor még a csók csak intenzív nyálcsere, de semmi köze nincs az erotikához!), szerelmes sem volt, csak a padtársával tettek egy próbát. Ezzel „kinyírta” a csók erotikus tartalmát, és túl általános lett. Soha nem maszturbált, nem ismerte a testét. Soha nem volt köztük petting sem, mert – úgymond – minek, ha már szeretkezni tudnak? Így aztán a szex is csak addig volt érdekes, amíg újdonságnak számított, egyébként felettébb unalmas testgyakorlássá vált. Jogosan tette fel a kérdést a lány: mi a jó ebben egyáltalán? Miért tiltják a felnőttek, amikor semmi érdekes sincs benne?...

Ha valaki úgy eszik, hogy nem is éhes, akkor csak turkál a legfinomabb falatok között is. Jóllakottan még a leggazdagabb svédasztal körül is csak fitymálja a kínálatot.
De ha éhes? Áhitattal elfogyasztja a száraz kiflit is, örül minden falatnak, és értékeli azt. Ha viszont ki van éheztetve, akkor károsan túlzabálhatja magát...

Írjuk át szexre...

...az egész történetet. Ha nem várjuk meg (időt hagyva a vágy kibontakozásának és megadva annak a módját) a vágy felszínre kerülését, és hamarabb elégítjük ki a még meg sem lévő vágyat, mint ahogy az szükséges lett volna, akkor fitymáló, érzéketlen testgyakorlássá válik az a szex, ami amúgy magasztos és gyönyörteli lehetne.

Ha elrontottuk, akkor újból el kell indulnunk a kályhától...
Szexmentesen kell ismerkedni és sokat beszélgetni a párunkkal, gyakorolni a maszturbációt, kidolgozni a petting és a csókolózás személyre szabott izgalmas technikáját, és utána garantáltan kéjben gazdag lesz a szexuális életünk.

Persze nem mindenkinél ez a recept. Csak azoknál, akik ebben a cikkben felismerik, hogy itt rontották el. Akiknél az indulásban minden stimmelt, de mégis hiányzik az orgazmus, azoknál más irányban kell keresni a megoldást. Például önmagunkban...

nlc

2006.01.06

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok