HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > NŐI > Ízvilág > Húshagyó ételek böjt idején

t: 9801

Húshagyó ételek böjt idején

Már az ókorban is böjtöltek; vagy azért, hogy kiengeszteljék a haragvó isteneket, vagy azért, hogy elősegítsék a papok, és papnők istenségekhez való közelebb jutását. De böjtöltek egészségügyi szempontból is, hogy növekedjen a Egyszerű böjti ételek szervezet ellenálló képessége, hogy helyreálljon a lelki egyensúly, a szellemi erő, vagy vallási felajánlásból vonták meg maguktól a falatot, hogy beteg szeretteik felépüljenek.

Tejleves
Gánica
Kelkáposztás Tofu-ragu, hajdinával
Böjti káposzta
Paprikás lepény


A különböző vallásokban más és más böjtölési szokás alakult ki:

A zsidó vallásban elsősorban a bűnbánat és a gyász napján tartanak böjtöt, a muzulmánok Ramadan idején, a katolikusok pedig karácsony előtt, adventkor és húsvét ünnepe előtt, Krisztus feltámadását megelőző negyven napon keresztül.

A böjt ideje és a jóllakás tilalma

A Hamvazószerda és Nagypéntek közötti időszakot, egykor – főleg a vidéki Magyarországon szigorúan megtartották. Ebben az időszakban a vallási előírások miatt elhagyták az állati eredetű zsírral való sütést-főzést és mindent, még a desszerteket is olajjal készítették.
Naponta kétszer étkeztek, ebédre olajos levest, böjtös süteményt, vékony pitét ettek, vacsorára pedig olajos nyerskáposzta, savanyú paprika, dió és méz jutott.
Szokás volt, hogy a nagyböjt kezdete előtt az asszonyok pogácsát készítettek,
lesütötték a szalonnát, elmosogatták és eltették a zsíros edényeket és legközelebb csak húsvét napján vették elő újra. Böjti időszak alatt tilos volt lakodalmat, bálokat és különböző zenés összejöveteleket tartani.
Napjainkra persze már sokat enyhült az egyház szigorúsága: először a zsírral való főzés tilalma szűnt meg, majd a húsfogyasztás negyvennapos tilalma. Manapság böjtös napnak csak a hamvazószerdát és a pénteki napokat tartják meg, vagyis, ezeken a napokon nem lehet húst fogyasztani, és jól lakni is csak egyszer lehet.

Jellegzetes böjti ételek

Népi konyhaművészetünkben jellegzetes böjti ételnek számított a cibereleves, a korpából készült savanyú leves, a tejleves, túrós vagy mákos csikmák (házi, gyúrt tészta, amelyet kinyújtás után csíkokra vágnak, frissen, forrásba levő vízben kifőznek, majd cukrozott, darált mákkal megszórva fogyasztják), különböző aszalt gyümölcsök, tojás, halételek és sóban főtt bab, vagy a paprikás lepény.

Cibere leves

Hozzávalók: 4-5 gerezd fokhagyma, 1 dl tejföl, 1 dl tej, fél citrom, liszt.

Elkészítés: tegyél fel kb. 1,5 liter vizet főni, adj hozzá 4-5 gerezd apróra vágott, vagy zúzott fokhagymát, forrald fel, majd egy evőkanál liszttel elkevert tejjel és tejföllel habard be. Fél citrom levével ízesítsd savanykásra, majd – gyenge tűzön – melegítsd át.

Tipp: Tálald pirított kenyérkockákkal!

nlc

LINKAJÁNLÓ
Alternatív gyógymódok

Egészség - orvos

Szépségápolás

Táplálékkiegészítők

Bio

Recept ABC

Vegetáriánus

Dísznövények

Világörökség



2006.03.17

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok