HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZIN > NŐI > Sztárpletykák

Véget ért a VV5 szerelmespárjának szappanoperája. Veronika és Cristofel örökre búcsút intett egymásnak, a villa excsődöre már el is költözött a lány lakásából. Noha már párszor szakítottak, mindig visszatértek egymáshoz, mostanáig.
A kilencvenes évek budapesti alvilágáról írt regényt Árpa Attila (40). Tart is attól, hogy fenyegetésekben lesz része, de ez szerinte csak addig tart majd, amíg el nem olvassák a Holtomiglan című regényt.
Knapp Attila úgy nyerte meg a Való világ ötödik kiadását, hogy végig ellentmondásos személyiség maradt. A saját magát a műsor űberfanjának tartó nyertes volt már lapkiadó, honlaptervező és rendezvényszervező is, szinte minden vállalkozása bebukott, és utolsó mentsvárként, mindent egy lapra téve fel költözött be a villába. Lehet, hogy pókereznie kellene.
Megfagyott a levegő pár pillanatra a Legyen Ön is milliomos! stúdiójában a szerda esti adás felvételén.
A Való Világ ötödik szériájának sötét lóból komoly esélyessé avanzsáló Attilája a Bors információi szerint komoly karrier előtt áll
Budapest - Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók listáját.
A négy híresség még csupa mosoly, de ez nem marad sokáig így
Hiába az állítólagos nagy szerelem, az összeférhetetlen játékos a haverja mellett voksolt. Mégis Kinga nyert: még több hiszti és nyafogás, kevesebb taktika és összeesküvés a villában.
Túl van az influenzán, teljesen meggyógyult Nagy Feró (65)! Az X-Faktor mentora csütörtök éjjel került kórházba, szívinfarktus gyanújával.
Sokkoló karácsonyi meglepetésben lesz része VV Verának (27) és családjának. Előkerült ugyanis az érzékeny lány pornóvideója, amiért lapunk információja szerint egy fillért sem kapott.
Visszatér a képernyőre Friderikusz Sándor (53)! A Vasárnapi Blikk úgy tudja, megállapodás született az RTL Klub és a showman között, ennek értelmében pedig Fridi vezetheti az újrainduló Legyen Ön is Milliomos!-t.
Kocsis Tibor, az X-Faktor versenyzője hétről hétre lenyűgözi hangjával a közönséget. Az énekes most elárulja, mi élete legnagyobb álma!
A Való Világ transzvesztita-estjének hozadéka, hogy kiderült: Csaba egészen csinos nő lenne.
Órákra a szaunába zárkózott Attila (33) és Kinga (22), hogy végre tisztázzák, milyen kapcsolat is van közöttük. A sírós szőke lány nyíltan nekiszegezte Attilának a kérdést: szerelmes belé? Egyenes válasz helyett azonban véget nem érő monológot kapott.
Sebestyén Balázs az ész és a test összecsapásának nevezte a Való Világ 5 második párbaját - na ezen győzött VV Eszter, aki ugyan a villalakóknak nem szimpatikus, de legalább érdekes. Dya szerint csak megsajnálták.

Első Előző Következő Utolsó