HIRDETÉS
HIRDETÉS

Új generáció született!?


2005.01.18 20:12

Totya tesztelte az új sárkányrepülőgép prototípusát Magyarországon, Ausztriában és Németországban.

- Repülőgép-konstruktőrök, mérnökök dolgoztak ezen a gépen, csak a tervezése 8000 munkaórát tett ki. Az építésénél használt vadonatúj technika miatt korszakváltás következhet be a sárkányrepülésben, hiszen itt zárt kabinban történik a repülés. A gép alapja titán - árulta el a Smuk Anette, a tesztelésnek helyt adó repülőklub titkára.
(A GÉPEN CSAK A FŐTARTÓ TITÁN: LAZITS)
Az áramvonalas szerkezetet Tóth József sárkányrepülő-pilóta teszteli, aki már 1979 óta repül. Helikopterről ült át a sárkányba, azóta Szaúd-Arábiában és Törökországban is volt repülőoktató.
- Minimum 100 órát kell tesztelni ezt a repülőt. Nagyon profi, roppant áramvonalas. Amikor fotón megláttam, azonnal tudtam, hogy ezt nekem vezetnem kell - mondta a pilóta.
Az első tesztek alapján a D-MXXS kódjelű gép utazósebessége 120 kilométer körül van, a fogyasztás még nem ismert. Az új fejlesztésű Hirth motor halkan pörög, és 95-ös keveréket eszik.
A tesztelés alatt minden apró momentum számít, így derül ki a gép minimális és maximumsebessége, hogyan viselkedik extrém körülmények között és milyen manőverekre képes.
A gépet fejlesztő cég tulajdonosa, Wolfgang Schuster kíváncsian hallgatta a pilóta tapasztalatait, ami alapján esetleg módosítani kell a repülőn. Bár a világon ez az egyetlen ilyen gép, a híre már messze jutott.
- A tesztidőszak alatt csak a tesztpilóta repülhet, ez biztonsági előírás - magyarázta Smuk Anette.

További képek, információk első kézből a legújabb sárkányrepülőgép teszteléséről: lazits.hu

A gépet Ausztriában gyártják és ott zajlik a gép tesztelése. A tervezők elképzelése szerint német szárnnyal kívánják forgalmazni, és Hirth motorral. Az ár még nem publikus, de nem az olcsóbb kategóriába fog tartozni.

A gyártó cég "Totyát" kérte fel a gép tesztelésére és a mintegy 100 órás tesztrepülések elvégzésére. Mindezt a sikeres sárkányos múltjának köszönheti. A tesztrepülések reggel 6 órakor kezdődnek minden nap.

Repülések a napközbeni termikes időszakban is folytatódnak.

A gyártó cég képviselője és a tesztpilóta között folyamatos az információcsere a legfontosabb feladat, hogy összehangolják a szárnyat a trike-al.

Az érdeklődőkkel közöljük, hogy előreláthatólag hat hónap múlva lehet hozzájutni, de célszerű a vételi szándékot időben jelezni, mert az érdeklődés igen élénk a gép iránt. A géppel kapcsolatos újabb információkat folyamatosan közzé tesszük.

2004. 09. 21.


A legfrissebb információk szerint a gépnek még sok konstrukciós gonddal kell megküzdenie, pillanatnyilag a repülési tulajdonságok javításán és egyes technikai megoldások változtatásán dolgoznak a konstruktőrök. Mint az tudni véljük nem egyszerű feladat egy új típust piacra dobni. a régi jó bevált formáktól eltéri hatalmas kihívás a tervezőknek. Az egyes konstrukciós "hibák" korrigálása hónapokba is beletelhet és még akkor is előbukkanhatnak újabb megoldásra váró feladatok, amelyeket a repülési tulajdonságok és a tökéletes műszaki megoldások érdekében feltétlenül korrigálni kell.
A gyártó cég a 120 km/órás utazósebességre törekszik és a 160 km/órás végsebességet tűzte ki célul. Ez a cél komoly fejtörést okoz a vállalatnak, ugyan is az eddigi gépek átlagos, maximális sebessége 80-100 km/óra. E tartomány fölé menni komoly technikai kihívás, de nem lehetetlen, ugyan is gyártanak már olyan gépeket amelyek 100 km/óra fölötti sebességgel repülnek. Tekintettel arra, hogy az efféle repülőszerkezetek a legegyszerűbbek közé tartoznak nem sok lehetőséget adnak a drasztikus profil változtatásokra. Vagyis azzal számolni kell, hogy akik bármilyen formában eltérnek a "hagyományos" formáktól, komoly gondokkal szembesülnek, mert a repülési és a technikai tulajdonságok drasztikusan megváltoznak. Onnéttól kezdve idő és kitartás kell a precíz összehangoláshoz! A magas sebességre törekvő gyártóknak speciális megoldásokat kell alkalmazni ahhoz, hogy elérjék céljukat amik miatt a gépek előállítási költsége az egekbe szökik. Jóllehet, hogy az efféle gépek a zsírosabb pénztárcájú vásárlók játékszere lesz de nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy a repülési tulajdonságok nagyban meghatározzák a vásárlói kedvet. Nem elég, ha valaki szép gépet gyárt, annak technikailag biztonságosnak kell lennie és jól kell, hogy repüljön, vagyis a pilótának élvezni kell a repülést a géppel ahhoz, hogy az adott típusról jó véleményt alkosson.

Itt szeretnénk megjegyezni a lelkes amatőröknek, hogy természetesen mindenkinek lehetősége van a barkácsolásra de bármilyen változtatás a gépen kellemetlenségeket szülhet. Tekintettel arra, hogy mi is építettünk már át gépet és van némi tapasztalatunk az átalakítás által nyújtott kellemes és kellemetlen élményekkel kapcsolatban. Néhány dolgot ezzel kapcsolatban szeretnénk megosztani veletek. Mi motorcserét hajtottunk végre aminek súlya nagyobb volt mint a Gyártó által szerelt motoroké. Ez a tény végigkísérte a géppel kapcsolatos összes élményünket, ugyan is teljesen negatív irányba megváltozott a repülőtulajdonsága és onnéttól kezdve mindig megoldásra várt a hiba korrigálása, amelyre százórányi időt szenteltünk az egyébként műszakilag jól felkészült csapatunkkal, de kézzelfogható eredményt nem értünk el. A hazai gyártás mindenképpen az élmezőnyben jár az európai gyártók között. A hosszú évek tapasztalatai alapján, amit a sokszáz-ezer gép gyártása során szereztek kifinomodott a gyártás technológiája , így a Magyar gépek megállják a helyüket az élmezőnyben. Természetesen kis hazánkban is folyamatosan fejlesztik a gépeket, ennek köszönhetően egyre inkább a figyelem központjába kerül az egri cég. Mindent összefoglalva, aki repülésre vágyik mindenképpen egy gyári géppel próbálkozzon és hagyja a technikai megoldásokat a sokat tapasztalt gyártóra, ne akarjon gépet építeni csupán élvezze a repülés minden pillanatát egy jól bevált, sokat tesztelt géppel..........

A legújabb technikai újdonságokról és a gyártói fejlesztésekről hamarosan beszámolunk!

Tisztelt pilóták, látogatók!


Oldalainkon szívesen közzé teszünk minden a repüléssel kapcsolatos információt, ha szeretnéd akár a te hirdetésed, élményeidet is közzé tesszük! Várjuk az ötleteiteket, beszámolóitokat, fotóitokat, egyéb igényeteket.

Szerkesztőség