Magyar sárkányosok Angliában

UL VB 2003. Long Marston, Anglia

Kezdjük a végén: RABNECZ GÁBOR EZÜSTÉRMES az angliai Világbajnokságon!!!

A klasszikus osztályokban mindössze négy gép, a szóló sárkányok között Rabnecz (2. hely), a párosok között Thuróczy-Guti (8. hely), Ferinc-Varga (14. hely), Kovács-Mészáros (16. hely), a kétüléses trikés siklóernyősök között két páros képviselte hazánkat a szigetországi VB-n. Ebben az írásban én csak a klasszikus osztályok versenyével foglalkozom.

Ha egy szóval akarnám jellemezni a versenyt, akkor azt mondanám: STRAPÁS.A hat hivatalos versenynap során 16 feladatot kellett repülni. Volt olyan napunk, amikor négy feladatot kellett teljesíteni, volt, hogy a reggel fél kilences start után (közben kettő ideiglenes repülőtérnek nevezett réten, illetve tarlón is leszállva) este nyolckor értünk vissza a bázisunkra. Közben mindenki azt ette-itta, amit vitt magával (vinni kellet a komplett navigációs felszerelést és a minimális szerszámkészletet is).

A magyar csapat 3/4-e számára volt még egy jellemzője a versenynek, mégpedig a technikai problémák. Kezdődött azzal, hogy Aurélék kölcsön légcsavarjának mind a hat tolla megsérült a motor rázása miatt. Aztán elszakadt a harditárcsa a reduktorban, majd a fék bowdenjük. Thuróczyék légcsavarja a tarlón való leszálláskor kapott egy követ és nyílt ki, mint egy rózsa (a franciák segítségével ott helyben meg lett javítva). Ezek miatt a hibák miatt még nem kellett számot kihagyni, de aztán eljött annak is az ideje. Ezt sajnos mi tapasztaltuk meg először. Eltörött az egyik henger szelepemelõ himbája (három feladatban eredményezett 0 pontot), majd újra Aurélék jöttek, az utolsó szám startja után rögtön vissza kellett szállniuk, mert nem nyitott ki a termosztát, így nekik a tervezettnél előbb, egy 0 pontos feladattal ért véget a VB.

A versenynek a Shakespeare szülővárosa melleti Long Marston repülőtér adott otthont. Angliának ebben a térségében rengeteg II. világháborús repülõtér van, ezek egyike a mi repterünk is. Eredetileg három különbözõ irányú felszállópálya, mára az egyik (a leghosszabb, legjobb állapotban levő) autós gyorsulási versenyeknek ad otthont, a legrövidebb pálya hétvégenként vásárok helyszíne, míg a harmadik, a fele hosszán be van építve, részben hangárokkal, részben raktárakkal. Ennek a pályának a maradék részét használja az itteni két pilótaiskola a repüléseihez. Amúgy, nekünk magyaroknak szívünkhöz közel álló ez a reptér, hisz a ' 95-ös EB termikszámának ez a hely volt a leszállója. Több, mint hét órás termikelés után gyakorlatilag itt szerezte meg az első EB aranyát Rabnecz Gabi, ezüstjét Thuróczy Bandi.

Megérkezésünk napján modellezők is használták a légteret, itt láttam először sugárhajtású modellt. Aztán a megnyitó napján már nem csak én ámultam, az összes résztvevő álla leesett a csodálkozástól.

Épp a vizesblokktól sétáltam vissza a magyar tábor felé, amikor sugárhajtómû indulását hallottam. Kisebb embercsoport gyűrűjében egy gyalogsárkány készülődött a felszálláshoz, onnan jött a hang. Néhány másodperc múlva már láttam is a pondró végébe szerelt SUGÁRHAJTÓMŰVES GYALOGSÁRKÁNY felszállását. Pillanatok alatt összefutott az egész repülőtér, mindenki ott tátotta a száját, csodálva Ben Ashman pár percig tartó bemutatóját. (a rövidség oka a fogyasztás: 1,5 liter/perc) Valami félelmetes volt a vadászgépektől megszokott süvítést hallani, miközben egy alig hatvannal "száguldozó" sárkányrepülõ figurázott a fejünk felett tíz méterrel. A megnyitó másik csodáját az angol légierő műrepülő köteléke, a Red Arrows közel fél órás fantasztikus bemutatója szolgáltatta.

Egyik ámulatból estünk a másikba. Ez a bemutató minden bizonnyal nagyon sokba került, így nem csoda, ha elmaradt a minden versenyen szokásos fogadás, amit a 95-ös tapasztalatok alapján amúgy is csak "skótasztalos fogadás"-ként várt mindenki.

Másnap kezdetét vette a verseny. Egy befele szűkülő spirál alakú kurzuson kellett fotókat keresni, a fotók helyét összekötve három egyenest kellett szerkeszteni, az egyenesek metszéspontja adta a feladat finispontját, egyben a leszállás helyét is (egy domboldalban levő rétet). A rendezők felkészültek arra is, hogy lesz, aki nem találja meg a leszállót, ezért egy lezárt borítékban mindenki megkapta a startnál a leszálló helyét pontosan tartalmazó térképet. Aki ezt felbontotta, az 50% büntetést kapott. Sajnos ehhez a végső megoldáshoz kellett folyamodnia a Thuróczy-Guti párosnak is. Itt egy 6*10 méteres deckbe kellett célraszállni, ami 4*1,5 méteres mezőkre volt felosztva. Innen egy újabb navigációs feladattal repültünk vissza, befejezésként pedig egy járó motoros célraszállás volt, hagyományos deckbe. Külön nem említettem, de mindkét navigációs számhoz tartozott egy sebességi rész is.

A következő napon egy szabadkézzel rajzolt, pillangót formázó útvonalon kellet 10 fotót keresni, majd a megtalált jel alakjától függően 198, vagy 218, vagy 321 fokos irányszögön repülve kellett megtalálni a leszállót (újabb rét az újabb domboldalban, az emelkedő kb. 6-8%). Ez a szám abszolút magyar fölényt hozott, a szólóknál Rabnecz, a kétüléseseknél a Thuróczy-Guti páros győzött, három ponttal megelőzve a második helyezett Ferinc-Varga párost. A leszállás ismét 6 m-es deckbe történt. Erről a domboldalról indult a következő szám, ami egy tisztán sebességi szám lett volna, ha nem tesznek bele a rendezők egy svédcsavart is. A felszállást ugyanis (természetesen az emelkedő irányába) a deck végében 1 m magasan kifeszített szalag felett kellett végrehajtani, úgy, hogy annál több pont jár a felszállásért, minél közelebbről indulsz. Ha elszakítod a szalagot (Kovács-Mészáros), akkor 0 pontos a mutatvány. Hogy azért ne legyen olyan egyszerű a dolog, a leszállásnál (egy újabb, oldalra lejtő domboldalban, egy tarlón) egy ugyanígy elhelyezett szalag fölött kellett leszállni, majd a lehető legrövidebben megállni. Itt a megállás rövidségét díjazták (szalagszakítás=0 pont). A fentebb részletezett két procedúra között nem volt más dolgunk, mint a két pont közötti közel 22 km-t a lehető leggyorsabban megtenni. A haza vezető útra kiírt szám során a térképen bejelölt 16 pont közül a lehetõ legtöbbet kellett felkeresni a rendelkezésre álló 2 óra 15 perc alatt. Tehát megint egy sebességi szám. Ezzel talán még nem is lenne túl sok hiba, csak egy kicsit lóg ki a lóláb, de itt jön egy újabb csavar, miszerint nem a felkeresett pontokon levõ templomok lefotózásával kell igazolni, hogy ott voltál, hanem: a rendező előre lefotózta az összes templomot, plusz még kettõt (ezek un. hamis fotók, a tippelés elkerülése érdekében), a pont fölé érve be kellett azonosítani, hogy melyik a fotók közül az adott templom, majd a fordulópont számát rá kellett írni. Hogy mi ezzel a probléma? Ebben a feladatban az adott időalatt, a térképen előre megadott legtöbb pont felkeresése a cél. Mivel a templomok mellé a rendező nem rakott beazonosítandó ponyvajelet, ezért a kellő helyismerettel rendelkezők (márpedig a helyiek azok voltak) jó néhány fotónak már a felszállás előtt beírhatták a számát. (A verseny nemzetközi tisztségviselői közül néhánnyal beszéltem erről, elismerték, hogy ez a hazaiakat tisztességtelen előnyhöz juttatja, megígérték, hogy jelentésükben ezt szóvá is teszik, de más nem történt, így kaptunk még kettő hasonló értékelésű feladatot.)

Kedden termikszám. De nehogy valaki azt higgye, ebbe aztán nem lehet belevinni a csavart: termikszám, sebességi háromszöggel. Szinte hallom, ahogy néhányan mondjátok: volt már ilyen máskor is! Igen, de akkor elõször sebességi háromszög, majd a maradékkal termik. De nem itt! Most először temikelj addig, amíg úgy nem gondolod, hogy van még elég benzined megrepülni egy 47 km-es nyitott háromszöget, melynek a kezdõpontja 12 km-re, végpontja közel 14 km-re van a repülőtértõl, majd a reptéren szállj le a hagyományos deckbe. A feladat ismertetése után az egész mezőny haja égnek állt, mintha mindenki Fantát ivott volna! Számunkra ebben a számban következett be a baj. A finispont átrepülése után, 3 liter benzinnel a tankban, megállt a motor. A rendezők annyira a helyzet magaslatán álltak, hogy mire a leplombált telefonomat kibontottam és hívtam a reptéren lévőket, már keresték a magyar csapat képviselőit, hogy ki kell menni egy terepre szállt sárkányért! Ezt a számot egyébként a rendezők minden ügyeskedése ellenére két termikelő fenoménunk nyerte. Annyit azonban sikerült elérniük, hogy a különbségek kicsik maradtak. Mondhatnánk: A foglalkozás elérte célját!

Szerda délelőtt a teljes csapat a mi motorunk javításán dolgozik (lehet, hogy nem hiszitek,de ez a fotó nem egy beállítás eredménye, tényleg négyen dolgoztak egyszerre a motoron), de az eredmény még várat magára. Délután újabb üzemanyagos szám, mondhatnánk, hogy pókháló jellegû, de megint nem a távolságot pontozzák, hanem a templomos feladatnál ismertetett módon a felkeresett pontok számát. Mondanom sem kell, fotófelismeréses igazolással, ezúttal útkereszteződések a célpontok. Este még (ma csak egy feladat volt) állított motoros célraszállás.

Csütörtök reggel újabb nekifutás a motorunknak (Aurél a főszereplő), már majdnem siker, amikor egy újabb, két kör menti navigációra el kell startolni a csapatnak. Néhány, szinte a guruló gépből adott instrukció alapján sikerül életre keltenem a motort, így rendezõi engedéllyel a mezőny után indulhatunk. A feladat végén, egy újabb réten, megint 6 m-es deck. A haza fele vezető kurzus három párhuzamos körív, ezek között cikázva kell megtalálni 10 fotót a legrövidebb idő alatt. A feladat végén állított motoros célraszállás idõre. Ez úgy működik, hogy a hivatalos óra szerinti egész perchez képest a lehető legkevesebb másodperc hibával érjél talajt, ha lehet, akkor a 250-es mezőben. Visszafele is az utolsó indulók voltunk (az időközben viharossá váló szélben repültünk végig), így szinte tök sötétben szálltunk le. A térkép kitöltéséhez elemlámpát kellet kérnem.

Pénteken a változatosság kedvéért egy fordulópont felkereső számot írtak ki ismét, ezuttal teniszpályákról készültek a felismerendő fotók. A változás annyi volt az előzőekhez képest, hogy a feladatra adott két és fél óra a térkép és a fotók átvételével már indult is. Tehát a tervezés is beleszámított az időbe. Az angol időjárás ezen a napon igazán változatos volt. Szinte az összes gép tomboló szélben szállt fel, de volt aki szikrázó napsütésben, volt aki szakadó esőben, volt aki szinte esti sötétségben startolt. A Kovács-Mészáros páros számára ez a szám a hűtővíz felforrása miatt alig néhány percig tartott.

A mezőny visszaérkezése után egy kis ideig még bíztunk benne, hogy Rabnecznak sikerül megszerezni az első helyet, de az este folyamán a táborunkba látogató vetélytárs, Richard Rawes magabiztosságát látva kezdtünk megbarátkozni a gondolattal:
RABNECZ GÁBOR EZÜSTÉRMES!

Másnap délelőtt tettünk egy rövid kirándulást a közeli városba, majd lassan a táborbontáshoz kezdtünk. A délután folyamán a lengyelek által kitalált, hídrepülésnek elnevezett számot repülte néhány vállalkozó szellemű, még nem csomagoló pilóta. Magas rudak közé kifeszített szalagok között kellett elrepülni, minden sikeres próbálkozás után csökkent a szalagok közötti távolság. Jó móka volt!

Este az eredményhírdetés csúszott vagy három órát, de még ekkor sem tudták megmondani a csapatverseny és a gyártók versenyének eredményét.(még most sem tudom). Így aztán mire a mi Gáborunk a dobogóra állhatott, arra teljesen besötétedett. Az eredményhírdetés után egy nagyon szépen megkomponált közel fél órás tűzijátékot produkáltak a rendezők, az egész verseny méltó befejezéseként!

Az eredmények:
Együléses: 17 induló

Kétüléses: 24 induló

A kétüléses paratrikék versenyében hét induló közül 4. lett a Kocsis István-Vargyai Lívia, 5. pedig a Szilágyi József-Szilágyi Krisztina kettős.

Nagykanizsa, 2003, szeptember 5.

Ferinc Vince

Köszönjük a beszámolót és gratulálunk nektek az eredményekhez!!