HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > SZTÁR HÍREK > Gáspár Laci nem kellett Kozsónak

t: 887

Gáspár Laci nem kellett Kozsónak

A Megasztár-döntősnek nem a TV2-es szereplés volt az első megmérettetése. 2001-ben, az RTL Klubon futott Üstökösben indult, majd a Ki mit tud?-on jutott a döntőig, a végső állomás volt a Megasztár.

– Bár évekkel ezelőtt volt az Üstökös elnevezésű tehetségkutató verseny, mégis élénken emlékszem minden pillanatára – mesélte Kozsó. – Gáspár Laci már az első színpadra lépésével elvarázsolt minket. Azonnal tudtuk, ő lesz az egyik lehetséges kiválasztott, de aztán máshogy alakultak a dolgok – emlékezett vissza az énekes-producer. – Laci önfejű, kicsit erőszakos jelleme miatt sokkal inkább szólistának való, mint egy popcsapat egyetlen fiútagjának. A válogatások alatt közölte velünk, hogy nem szeretne táncolni, pedig mi táncos produkciót terveztünk. Így történhetett meg, hogy bár Laci befutó volt, nem lett kiválasztott. A megasztáros szerepléséhez – ahol ugyanazzal a repertoárral indult, mint nálunk – gratulálok.

Gáspár Laci állítja: számára nem a szólózás, hanem a zene szeretete a fontos.

– Nem azért állok színpadra, hogy engem ünnepeljenek, hanem azért, hogy a zene szeretetét közvetítsem az embereknek. Szívesen lennék vokalista vagy akár basszusgitáros is egy jó csapatban. Az Üstökös előtt voltam már tehetségkutatókon. 1996-ban a Ki mit tud versenyen az országos döntőig jutottam, aztán szerepeltem a Kifutó című műsorban is, de a sors mást akart. A Megasztárra lettem érett zeneileg és talán emberileg is. Kitartásomnak meglett az eredménye, most végre határtalanul boldog embernek érzem magam – tette hozzá az immár aranylemezes sztár.

[LHP.HU]

2005.02.09. 16:56

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek