HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > SZTÁR HÍREK > 2004 a Nox és Oláh Ibolya éve volt

t: 942

2004 a Nox és Oláh Ibolya éve volt

Nagyon jól fogyott tavaly a Roméo & Juliette című musical, eladási darabszám alapján maga mögé utasította a 2004-es mezőnyt. A Nox Bűvölet című nagylemeze a második helyre futott be - nekik a tavaly nagyon ment, ugyanis a Karácsony című album ugyanakkor az ötödik pozícióban található. A jelek szerint az énektudása mellett makacs, lázadó természetéről is elhíresült Oláh Ibolya végzett a harmadik helyen az Egy sima, egy fordított című lemezzel. Ebben nagy szerepe van a tévé - és a bulvárlapok - által ismertté tett arcnak, illetve Presser Gábornak és Novák Péternek, akik felkarolták a rebellis lányt. Negyedik lett 2004-ben az Irigy Hónaljmirigy újabb lemeze, a Bazi nagy lagzi - de mivel ez év vége felé jelent meg a boltokban, bátran kijelenthető, hogy akár az első helyre is beérhetett volna egy korábbi megjelenési dátummal. Az ötödik a már említett Karácsony, a Noxtól - ez utóbbi arany-, miközben az első négy platinalemez lett.

Egy újabb megasztáros tűnik fel a hatodik helyen: Gáspár Lacit (Hagyd meg nekem a dalt) 2004 legjobb férfihangjaként reklámozza a TV2 - a jelek szerint sikerrel. A Hooligans aratott az Arany zsiráf-díjátadón is, a Szenzáció című lemez lett a hetedik. Utána két válogatáslemez szerepel (Dancissimo és Nagy mulatós lemez), majd Márió Csalogány-a repült be az első tízbe.

A második tízest Matyi és a hegedűs aranylemeze nyitja (50 pengő), utána gyors stílusváltással máris a (talán) legnépszerűbb hazai rockcsapatnál, a Tankcsapdánál vagyunk: A legjobb mérgek - Best of 1989-2004 című dupla cédéjük is szépen fogyott. A debreceni együttes után egy hegedűjátékával befutott csinos hölgytrió, a Princess jön (Táncok bűvöletében), majd Cserháti Zsuzsa Best of-ja, az Életem zenéje következik a sorban.

A Guns N' Roses Greatest Hits lemeze csak a 21. a sorban, de így is megelőzi Ákost (Az utolsó hangos dal). Robbie Williams válogatása a 30. helyen bukkan fel, rögtön utána következik Anastacia lemeze. Érdekesség, hogy a Megasztár-győztes Tóth Veronika Ébren álmodom című debütáló albuma (bár aranylemez), csak a 38. legkeresettebb korong volt tavaly - pedig ez jelent meg időben elsőként a volt megasztárosok lemezei közül. Zámbó Jimmy Szeptember volt című posztumusz albuma megelőzte a második Belga-albumot, ami még aranylemez se lett - holott a Sziget Fesztiválon soha nem látott tömeg énekelte az új dalokat a Nagyszínpadnál (amiről viszont az illegális cédémásolás dinamikus növekedése juthat eszünkbe).

Chart pozíció alapján viszont a Bűvölet (Nox) van az élen, majd a Szenzáció (Hooligans) követi, végül a Cserháti Zsuzsa-Best of kerül még fel a dobogóra. Az első lista az összesített fogyási darabszámok alapján, a másik pedig évközben a listán elfoglalt pozíciók alapján készül. Természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy egy lemez mikor jelenik meg. Karácsony előtt - mikor a legtöbb cédé, könyv fogy - például lelkesen vásárolnak olyanok is, akik év közben inkább csak letöltik a világhálóról az áhított dalokat, vagy szimplán átmásolják a barátok cédéit.

Nagy változás nem volt a nevekben, jobbára ugyanazok a szereplők, akik a 2003-as listákon is felbukkantak. Kicsi erősödött a hazai és külföldi rockzene pozíciója, ugyanakkor elég látványosan visszaesett a lagzis, mulatós muzsika: csak Márió, Matyi és McHawer tudott nagyobb példányszámot felmutatni.


[LHP.HU]

2005.01.12. 18:47

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek