HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > SZTÁR HÍREK > Elfogynak a lányok a Megasztárból

t: 809

Elfogynak a lányok a Megasztárból

"Ha kudarc éri őket, nincs vége, semminek nincs vége. A betegség meg elmúlik" - próbálta vigasztalni Till Attila múlt héten a kétségbeesett énekeseket. Betegen, lázasan is mindenféleképp színpadra kellett állni, amennyiben valaki versenyben akart maradni. Azelőtt is volt pár beteg, akkor Bartók Eszter és Caramel is vállalták a fellépést.

Az első három kieső alapján többé-kevésbé megállapítható, hogy - bár minden korosztály nézi a tehetségkutatót - leginkább tizenéves lányok szavaznak a jóképű kedvencekre, miközben Kósa Ivettnek, Pflum Orsinak vagy éppen Kovács Timinek nem alakult ki olyan fanatikus rajongótábora, mely tízesével-húszasával küldené a továbbjutást jelentő voksokat. A sok kiváló produkció közben azért akadt pár olyan is, mely igencsak felejthető volt (példa nem jut már eszünkbe, hiszen elfelejtettük) - de ennek ellenére a fiúk meglepő magabiztossággal masíroztak eddig tovább. Ha a szakadék szélére kerültek (Levente vagy Boogie), akkor meg az eltökélt zsűri tartotta benn őket, teljes konszenzus mellett, öt-nullás arányban.

Az már korábban is megállapítható volt, hogy az elődöntőkről kezdve máris született néhány tinisztár (Palcsó Tamás, Bálint Ádám, Torres Dani), akik valószínűleg akkor is mennek még pár kört, ha belezavarodnak a szövegbe, hebegni kezdenek vagy a nagy stressz közepette remegő lábakkal leesnek a színpadról. Az ő posztereik minden bizonnyal felkerülnek majd kamaszlányok hálószobájának falára, talán épp Brad Pitt mellé - nem is érdemtelenül, hiszen nem véletlenül vannak ott a döntőben.

A Megasztár oldalán lévő szavazás szerint Torres Dani és Gál Csaba Boogie esélyesek az Év Hangja címre - ám ennek némiképp ellentmond, hogy a legutóbbi megmérettetésen épp utóbbi került vészesen közel a kiseséshez. Mivel a kérdésre érkezett szavazatok száma meghökkentően, valószínűtlenül magas (négymillió felett jár), igen valószínű, hogy a legelszántabb rajongók napi több tucat alkalommal is kattintanak a kedvenc mellé. A nem reprezentatív felmérés szerint Bella Levente hívei igencsak inaktívak, ugyanis a válaszadók pusztán 5 százaléka véli őt befutónak.

Boogie külön ügy: úgy sodródott a kiesés szélére, hogy gond nélkül, lazán énekelt, kiváló produkciót nyújtott - de valószínűleg azok, akiknek az ilyen blues-figura bejön, azok nem szavaznak, vagy ha mégis, nagy vonakodva adnak le egy-egy sms-t.
A lányok meg elfogynak, már csak ketten maradtak hét fiúval szemben. Kovács Timi nem volt éppen fitt, mikor őt szólították: "A betegségről csak annyit, hogy 39 fokos lázzal, hidegrázással álltam a színpadon. Bár akkor nem foglalkoztam ezzel, jól éreztem magam, és kész! Nem tudnék kiemelni senkit a csapattársaim közül, hiszen mindenkit nagyon-nagyon szeretek. Annak van szerintem esélye, aki mind emberileg, mind szakmailag képes elvarázsolni a közönséget, megnyerni a bizalmukat, szeretetüket. Számítottam rá, hogy kiesek, úgy, ahogy mindenki minden egyes döntő alkalmával, hiszen sohasem tudod, milyen hatással voltál a nézőkre. Kiszámíthatatlan. Még mindig borzasztóan ráz a hideg, elég ramatyul vagyok, de gyógyulgatok" - nyilatkozta ma reggel a harmadik kieső.

"Semmiféleképpen nem hagyom abba az éneklést. 5 éves koromtól kezdve éneklek, úgy érzem, erre születtem. Szeretnék egy szólóalbumot készíteni, szeretnék elmenni még tanulni énekelni. Klasszikus zenei konzervatóriumban végeztem, most szeretnék könnyűzenét is tanulni" - tette hozzá.

[LHP.HU]

2005.02.28. 15:17

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek