HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > UTAZÁS > Afrika > A vörös homok csodái: Namíbia

t: 10735

A vörös homok csodái: Namíbia







Kedvenc fantasztikus filmemben az amerikai űrkutatók egy Mars-felfedező miniautót küldenek a vörös bolygóra. Óránként borulnak egymás nyakába, úgy örülnek az eredményeknek, hiszen az apró szerkezet bevizsgálja a köveket, mintát vesz a homokból, felvételeket készít a dűnékről. Aztán egyszer csak nekimegy egy sziklának, majd megáll. A földi bázison mindenki éljenez, örülnek, hogy milyen sikeres volt az expedíció, mennyire sokat megtudtak a homokról, a kövekről.

A filmvásznon ugyanakkor annyit látunk, hogy a jármű fölött ott húzódik az apró kis szikla, majd a kamera megmutatja, hogy a szikla mögött elterül egy hatalmas város, felhőkarcolókkal, repülő csészealjakkal, függővasúttal, nyüzsgő élettel. Én is valahogy így jártam, amikor először voltam Namíbiában.

Kiszálltam a terepjáróból, és álldogáltam egy nagy homokdűne mellett, a vörös sivatagban. Szerencsére azonban gondoltam egyet, és felbaktattam a 300 méter magas homokdomb tetejére. És akkor megláttam a csodát. A végtelen sivatag mögött hatalmas szavanna húzódott, egyre dúsabb növényzettel, zebrákkal, antilopokkal, zsiráfokkal, bivalycsordákkal. El lehetett látni egészen a csipkézett hegygerincekig. Ez a rövid pillanat maga volt a megvalósult álom.

Német sivatagi harcosok

Az utcák és a városok elnevezése igencsak meglepi a magyar turistát Namíbiában. Sétálhatunk a Hofmayer Strassén, megnézhetjük a neogótikus Christuskirchét, vagy felkereshetjük a bajor Lüderitz városát a sivatag szélén. Az óriási vadvilággal rendelkező afrikai ország korábban német gyarmat volt, a helynevek többsége azóta is megmaradt. Néhány település, például Lüderitz, a mai napig úgy néz ki, mint egy német városka. Van itt kávéház, lutheránus templom, akár Brandenburgban is járhatnánk, egyedül a fókarezervátum töri meg az illúziót, de a part mentén még pingvineket és akár flamingókat is láthatunk. Korábban itt volt a gyémántbányászat egyik központja, nem messze innen a mai napig kitermelik a drágaköveket. A Gyémánthegyen található a mesés ólomüveg ablakairól híres Felsenkirche.

Tudtad, hogy Namíbiában:

- 5450 kilométernyi aszfaltozott útszakasz és 37000 kilométernyi kavicsos, murvás útszakasz van?
- A legfontosabb kikötők Walvis Bay és Lüderitz?
- 2382 kilométer hosszú a vasúthálózat?
- Namíbia népsűrűsége az egyik legkisebb a világon? A hatalmas országban ugyanis 1,8 millió ember él, ez kevesebb, mint 2 embert jelent négyzetkilométerenként.
- 100 lakosra 6,2 vezetékes telefon jut?

Namíbia manapság a vadászok paradicsoma, orrszarvút, elefántot, oroszlánt, bivalyt és gepárdot egyaránt lőhetnek a vendégek. 1 millió 300 ezer forintért lehet elefántot elejteni, az oroszlán és a leopárd kilövése olcsóbb. Gepárdra már 400 ezer forintért lehet vadászni. Ehhez természetesen hozzájön a trófea kikészítése. Ha valaki sajnálja az állatokat, és inkább csak fotózni szeretné őket, akkor valamelyik itatóhely környékén érdemes leskelődni. Az Etosha Nemzeti Park a világ egyik legjobb vadfigyelőhelye. A zsiráftól a varacskos disznón át mindent láthatunk itt, az antilopok közül a kudu és a nyala a legszebb.

Finom a tüskés dinnye

A Kalahári-sivatag lakói a busmanok, akik a legrejtettebb területeken is megtalálják a vízforrást, és a mai napig őrzik hagyományaikat. A nama népcsoport egy tüskés dinnyefélét fogyaszt, a narát, amelynek betakarítása népünnepély, hiszen ennek köszönhetik, hogy meg tudnak élni a sivatagban. A hereró törzs emberei ugyanakkor a németekkel vívott csatákra és az ott megölt vezéreikre emlékeznek ünnepségeiken.
A Namíbiai-sivatag egyik legérdekesebb növénye a welwitschia mirabilis. Akár kétezer évig is élhet ez a furcsa növény, és ez alatt az idő alatt mindössze két darab levelet hoz. Igen kevés vízzel is beéri, de százévenként azért kell neki egy kis csapadék.

A sivatag melletti szurdokokban régi település nyomait lehet látni. Kétszáz éve még a telepeseknek hat ostort kellett összekötözni, hogy vizet tudjanak meríteni a szurdok alján lévő tócsából. A sivatag mellett azért tavakból sincs hiány Namíbiában. Az Otjikoto-tó a búvárok paradicsoma. 1915-ben ugyanis a német hadsereg egyik alakulata a teljes hadi felszerelést a tóba süllyesztette. Ezek egy részét felszínre hozták, a veszélyes anyagokat hatástalanították, a többit pedig a közeli múzeumban kiállították. A víz alatt azonban még így is maradt annyi haditechnikai felszerelés, hogy a búvárok felfrissíthetik történelmi tudásukat a mélyben úszkálva.

Fürdőzés a Csontváz-parton

Persze ha valaki biztonságosabb kalandra vágyik, ismerkedjen a helyiekkel. A különböző törzsek férfijai közvetlenek és barátságosak. Nagyon szeretik az ajándékot, örülnek a csokoládénak, és szívesen viszonozzák apró kedvességekkel. A mobiltelefon slágercikknek számít, találkozhatunk olyan félmeztelen harcossal, akinek a derekára csavart kendőben ott fityeg a maroktelefon. A helyiek kedvelik az amerikai videoklipeket, és imádják a dizájnos napszemüveget.

Természetesen mindez csak a régi hagyományokat továbbra is őrző őslakókra vonatkozik, a városokban úgy tudunk sétálgatni, mintha egy német városka utcáján barangolnánk.

Ha valaki tengerpartra vágyik, Namíbiában azt is megtalálhatja. A Csontváz-part a legegzotikusabb, itt egykor nagy harcok voltak, ma már békésen lehet fürödni. Érdemes felkeresni a Fish folyó kanyonját, amely 160 kilométer hosszú és 27 kilométer széles. Nem mindig van víz a mederben, de a száraz évszakban is csodás látvány itt barangolni. A kanyon déli részén meleg vizű források találhatóak, amelyek gyógyítják az idegrendszeri betegségeket.

Az egyik legszebb tengerparti szakaszt idén télen a magyar turisták is felkereshetik, hat alkalommal különjáratú repülőgépek indulnak Namíbiába. A namíbiai tengerpart sziklás részén, Cape Crossnál él a világ egyik legnagyobb fókakolóniája. Egészen közel jönnek a turistákhoz, de vigyázni kell, mert még a kisfóka is nagyot tud harapni! A tengerparttól keletre utazva elképesztő kősivatagba érünk. A helyi idegenvezetők izgalmas sivatagi növényeket mutogatnak az idelátogatóknak.

A fővároson átautózva elérjük az egyik legnagyobb magánrezervátumot. Az Okapuka Ranch specialitása, hogy egy méter távolságból nézhetjük, miként falatozzák az oroszlánok a friss gazellahúst.

Walwis Bay a turisták kedvenc kikötője. Itt csónakba is szállhatunk, a tengerben rengeteg delfin él, gyakran kísérik játékosan ugrándozva a hajókat. A turistákat a helyi kísérők elviszik egy osztrigafarmra, ahol friss citromot csepegtetve lehet kiszürcsölni a házából a puhatestűt. Nekem valahogy nem megy az ilyesmi, de az ínyencek szerint még a kaviárnál is finomabb a namíb osztriga.

A csodálatos nemzeti parkok

Namíbiát három régióra oszthatjuk. A Namíbiai-sivatag kiszáradt folyómedreivel, kanyonjaival, homokdűnéivel holtbéli tájra emlékeztet.

A Központi-fennsík átlagos magassága 1500 méter. A hatalmas sík területet csipkézett hegyek szegélyezik, itt már jóval több a folyócska, dús füvű területet és homokkal borított völgyeket egyaránt találunk itt.

A Kalahári-sivatag a világ egyik leghíresebb sivatagja, elképesztő homokdűnéivel. A Kalahári nagy része Botswanában található, de kisebb terület átnyúlik Namíbiába. Leghíresebb nemzeti parkja az Etosha, az orrszarvúaktól az elefántokon át az oroszlánokig minden nagyvad megtalálható benne.

Vadhús a fővárosban

Namíbia fővárosa Windhoek, ahol a német időket idézi a lutheránus templom és a Christuskirche. Érdemes még megnézni a parlament épületét, és a vasútállomást, amely 1912-ben épült. A Post utcai bevásárlóközpontban állították ki azokat a meteoritköveket, amelyek a legérdekesebben néznek ki, az „Ibeon meteoritzápor” darabjai közül. 1837-ben ugyanis 21 tonnányi földön kívüli kőzet zúdult a dél-namíbiai Ibeon területére. Namíbia ízeit leginkább Joe sörözőiben lehet megkóstolni. A berendezés is elsőrangú, de főleg a vadételek izgalmasak. A zebrahústól a zsiráfhúsig mindent meg lehet kóstolni.

Amire ügyelned kell:
- vízum szükséges az utazáshoz, de ezt az utazási iroda elintézi. Ára: 35 000 Ft.
- a hőmérséklet egész évben 35 fok körüli, de a sivatagi részeken nagy a hőingadozás.
- a sivatagban kevés a benzinkút, mindig tele kell tankolni a bérautót.
- a mobiltelefonok csaknem mindenhol működnek.
- oltás nem szükséges.
- a biztonság szinte tökéletes.
Kiss Róbert Richard

(nana.hu)

LINKAJÁNLÓ
Alternatív gyógymódok

Egészség - orvos

Szépségápolás

Táplálékkiegészítők

Bio

Recept ABC

Vegetáriánus

Dísznövények

Világörökség



2006.10.27

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb magazinok