HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > UTAZÁS > Amerika > Bermuda-szigetek

t: 3903

Bermuda-szigetek

A sajtó évtizedek óta említ olyan eseteket, melyek a Bermuda-háromszöggel kapcsolatosak, számtalan titokzatos eseményt írtak már le, és elemeztek valamilyen elmélet szerint.
A legelsõ eset, mely megrendítette az embereket, a közvéleményt, egy Mary Celeste nevû hajóval volt kapcsolatos. 1872-ben történt, hogy az angol Dea Gratia nevû hajó New Yorkból Gibraltár felé tartott, amikor találkozott egy igen furcsa hajóval. Közelébe érve a kapitány megdöbbenve tapasztalta, hogy a hajó a Mary Celeste, mely akkor már egy hónapja elhagyta New York kikötõjét, majd nyomtalanul eltûnt. A hajó kihalt volt, egy árva lelket sem talált rajta.
Szintén megrendítõ eset volt a Cyclops nevû 19000 tonnás szállítóhajó esete, ami az amerikai haditengerészeté volt, ugyanis az induláskor 309 tengerészbõl egyetlen egy sem került elõ.
És a két példa csak töredék, a rengeteg hajó és repülõgép eltûnése valóságos rémálommá változtatta sok ember életét. Tehát számtalan hajó süllyedt el úgy, hogy egyetlen túlélõje sem maradt. De nemcsak hogy ember sem élte túl ezeket az eseteket, de még árulkodó nyomok sem maradtak, melyek alapján el lehetett volna indulni. Bár olyan elõfordult, hogy az összes embernek nyoma veszett, a hajó pedig mindenféle sérülés nélkül elõkerült. Sõt, az is megtörtént, hogy a hajó idõvel elõkerült, még az emberek is rajta voltak, viszont egyikük sem élt, de külsérelmi nyomokat nem találtak rajtuk. Többnyire a hajók és repülõgépek az eltûnés elõtti pillanatokban semmilyen jelzést nem tudtak adni, teljesen megszakadt velük a kapcsolat.

De mi lehet a magyarázat?
Az köztudott, hogy a tengerek és óceánok alját néhol több tízezer kilométeres szakaszon repedésvölgyek tagolják. Ezek mentén az izzó magma áttörve a kérget az óceán aljára ömölhet, és ekkor érintkezik az óceán vizével. A feltörõ láva sokszor hatalmas gáztömegek kíséretében érkezik. A gázok viszont a tengervíz áramlása közben elszakadhatnak attól a helytõl, ahol felszínre törtek. Ezek a gázdús víztömegek aztán egyszer csak egy kiszámíthatatlan helyen és idõben a felszínre kerülnek. A gázok a folyadéktól elkülönülnek, és intenzív pezsgés kíséretében a légtérbe lépnek. A gázok a víz felszínén, illetve bizonyos magasságig felhalmozódnak, és ott különféle fizikai és kémiai reakciókat produkálnak. Eszerint nem azért süllyed el a hajó, vagy zuhan le a repülõgép, mert a gázmérgezésben meghalt személyzet nem képes irányítani azt, hanem éppen fordítva: a gázömlés miatt süllyed el a hajó, vagy zuhan le a repülõ, melynek következtében vízbe fullad a személyzet, vagy éppen gázmérgezésben hal meg.
A hajót irányítók, sajnos, elõre nem érzékelhetik a veszélyt, csak akkor tapasztalják a bajt, mikor a hajó már a pezsgõ vízben halad, akkor viszont már késõ bármit is tenni. A hajó rohamosan süllyedni kezd. S még, ha a tengerbe is ugranak például mentõmellénnyel vagy akár csónakkal, azok is rohamosan süllyedni fognak.

S hogy a mûszerek miért zavarodnak össze?
Az említett gázok tele vannak elektromos töltéssel, ráadásul ezek folytonosan áramlanak. Ennek hatására mágneses tér keletkezik, mely zárlatot okozhat az elektromos berendezésekben.
Sokan máig azon tanakodnak, vajon igaz-e az egész Bermuda-eset, vagy csak legenda és kitaláció. Ahhoz viszont túl sok szerencsétlenség történt már, hogy csupán mesekönyvbe illõ történet legyen.
Te mit gondolsz? Szerinted létezik a Bermuda-háromszög, és elfogadható a vulkáni gázokból eredõ magyarázat?

Turizmus
A Bermuda szigeteket Juan Bermúdez csapata hódította meg a 16. század elején, innen kapta a terület a Bermudák nevet. A gyarmatosítás Sir George Somers brit admirális nevéhez fűződik, kinek hajója megfeneklett a szigeteket körülvevő korallzátonyokon. 1684-ben II Károly a Brit Korona által birtokolt területek közé csatolta a szigeteket, és ekkor kezdődött meg a betelepülés: néger rabszolgák, amerikai indiánok, ír politikai foglyok érkeztek a szigetre, ahol két évszázadon keresztül a rabszolgatartás volt jellemző. A szigetet ma már önálló saját kormányzat irányítja.

Az Atlanti-óceán nyugati részén lévő Bermudákat 150 sziget alkotja, melyből csak húsz lakott. A korallzátonyokkal körülvett szigetcsoportba tartozó szárazföld összesen 53 négyzetkilométer területű. A turisták által kedvelt szigetek érdekessége a strandok rózsaszínes homokfövenye.
A húsz lakott szigeten körülbelül 61000 ember él. Az elmúlt századok gyarmatosításiból kifolyólag a népesség összetétele nagyon változatos. Spanyolok, franciák, portugálok, britek, hollandok és afrikai négerek is hatást gyakoroltak a jelenlegi népesség összetételének kialakulására. A kultúrában is megfigyelhető ez a keveredésből fakadó rendkívüli változatosság.

A turisták a számtalan kínálkozó vízisport lehetőség mellett a turisták részt vehetnek a minden évben megrendezésre kerülő a Nemzetközi Bermuda Maraton futóversenyen. Áprilisban mezőgazdasági vásárt rendeznek, márciusban pedig az Éves Utcai Fesztivált, melyen a szigetek kézművesei mutatják be termékeiket. A kókuszpálma és a banánfa rostjaiból fonott kosarak és a kézzel festett agyagkorsók és fafaragások a szigetek fő kézműves termékei.
A Bermudák fővárosa Hamilton, melynek fő látványossága a 19. században épült erőd, és az 1716-ban épült Old Devonshire templom, melyben mind a mai napig gyertyákkal világítanak.

Alig kilencszáz kilométerre Dél-Karolina állam partjaitól található a 150 korallzátonyból és néhány nagyobbacska szigetbõl álló Bermuda. Nyolc szigetet hidakkal kötöttek össze, így tulajdonképpen egy összefüggõ területet hoztak létre mesterségesen. Az amerikai nyugdíjasok és a világ elõl bujdosó milliomosok menedékhelye az angol korona alá tartozik, bár egyre erõsebbek a függetlenné válás hívei. Lakosságának túlnyomó része afrikai eredetû, a kisebbség (körülbelül 40%) európai származású. Kultúrájában sok a brit elem, például a délutáni teázás vagy a golfozás hagyománya, ugyanakkor a képzõmûvészetben és a zenében döntõen afrikai és karibi hatások érvényesülnek. A szigetek körül gyönyörû kék az óceán, a burjánzó növényzet az éghajlatnak megfelelõen szubtrópusi.

A szigeteknek nincs saját légitársasága, legegyszerûbben a British Airways járataival közelíthetõ meg Londonból, vagy az amerikai kontinensrõl a Delta, az American Airlines vagy az USAir gépeivel. Számos turista hajóval érkezik Bermudára, ugyanis a tengeri luxushajók általában kikötnek a szigeten. A vendégkörnek megfelelõen igen drága hely, egyes számítások szerint az élelmiszerboltok árai 50%-kal magasabbak, mint az USA-ban. A szálláshelyek még inkább, ezért egyéni utazóknak érdemes a november és március közötti holtidõszakban ide utazni. A Bermudai Turisztikai Minisztérium külön kiadványt készített a fõszezonon kívüli ajánlatokból. A szállodák mellett vendégházakban, helyi stílusú üdülõtelepeken és klubüdülõkben lehet szállást foglalni. A vendégházak általában hagyományos gyarmati stílusú épületek, a vendégek együtt laknak a házigazdákkal. Ebbõl van a legtöbb, ráadásul ez jár a legkevesebb kötöttséggel. Az üdülõtelepek saját éttermekkel és úszómedencével is rendelkeznek, míg a klubüdülõkbe csak meghívóval lehet belépni.

A fõváros a gyarmati idõket idézõ Hamilton. Érdekessége, hogy a parlamenti alsóház üléseire bárki besétálhat az utcáról. Másik látványossága Perot Postahivatala, innen származik ugyanis a sziget elsõ bélyege 1818-ból. A gyûjtõk számára a bermudai postabélyegek ma is komoly értéket képviselnek. További látnivalók: Hamilton erõd, Blue Grotto Delfinshow, Bermudai Akvárium és Állatkert.
A sziget túlsó végén fekszik a XVII százazi építészeti emlékekben gazdag egykori fõváros, St. George. A közelben található Bermuda legszebb erõdje, az 1612-ben épített Szt. Katalin. A legszebb panoráma a Gibbs Hill tetején álló világítótoronyból nyílik a látogató elé.
Az idelátogatók többsége Észak-Amerikából érkezik, rövid ideig marad és a szigetet tipikusan angolnak tartja. A britek jóval kisebb számban látogatnak ide, viszont a szigetet nagyon amerikainak tartják. Természetesen Bermuda egyedülállóan bermudai; több évszázadnyi brit gyarmati múlt és ugyanennyi idõnyi függõség az amerikai kereskedelemtõl eredményezte ezt az egyedi hangulatot. A nyolc legnagyobb szigetet hidak kötik össze, mely így 35 km hosszan összefüggõ területet alkot. A bermudaiak ezt a nyolc, híddal összekötött szigetet nevezik a szigetnek, mely egyben az ország területének a 95%-át adja. A kisebb szigetek közül mindösszesen egy tucaton laknak.

Gasztronóma
A Bermuda szigetek gasztronómiai különlegessége a kagylóleves és a friss kagylósütemény. A helyi lakosok kedvenc itala a gyömbérből, rumból készült fűszeres, szénsavas Drk'n storny, ami kortyolgatva nagyon enyhe alkoholos italnak tűnik, ám enne ellenére gyorsan megrészegíti fogyasztóit.

Adatok
Terület: 54 km2
Népesség: 62 472 fõ
Fõváros: Hamilton
Hivatalos nyelv: angol,portugál
Pénznem: 1bermudai dollár=100cent
Idõzóna: CET -4 óra (GMT -3 óra)
Áramforrás: 110V
Magyar Követség: -
Vízum: Igen
Útlevél szükséges: Igen
Országhívószám: + 1/441

(travelforum)

2005.07.28

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok