HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > FÉRFI > 18+ > Nehéz beszélni a szexről

t: 4762

Nehéz beszélni a szexről

Hallgatni arany, napjainkban azonban sehol máshol nem tartjuk be annyira a régi közmondást, mint a gyönyörök terén. Ez a visszafogottság viszont könnyen a visszájára fordulhat, hiszen aki nem árulja el, mit szeretne, az nem is fogja megkapni. A fehér hollónál is ritkább az olyan szerető, aki magától és kitalálja a legtitkosabb vágyainkat, és a megfelelő szavakat megfelelő időben, helyen suttogjuk, vagy éppen kiabáljuk el.



Hogyan mondjam el?

Ahogy az élet minden helyzetében, úgy a szexben is érvényes, hogy arról tudunk igazán beszélni, amit ismerünk, ám csak azt ismerjük, amit nem söprünk a szőnyeg alá. Más területen is előfordul, hogy sok mindent tudunk, de olykor mások tapasztalataiból, filmekből, vagy az irodalomból szerezzük az információt. A szegényes kifejezésmód másik oka, hogy a szexuális vágyakhoz gyakran úgy közelítünk, mintha nem valóságosak, hanem csak a fantázia szüleményei lennének, s ha komoly kérdést kapunk, akkor másra tereljük a szót, vagy virágnyelven közelítjük meg a témát. A szexet, az erotikát túl sokszor kezeljük tabuként, és szégyenérzetünkről nem könnyen szabadulunk. Gyermekkorunkban megtanultuk, hogy bizonyos dolgokról nem helyénvaló beszélni. Ezek a tilalmak mélyen belénk ívódtak, s ha mi magunk képesek is lennénk levetkőzni gátlásainkat, félünk, a kiszámíthatatlan vagy egyenesen negatív reakcióktól, amelyeket szabadszájúságunkkal kiválthatunk.

"A nők egy része nem tud a szexről úgy beszélni, hogy közben ne vihogna, mint egy gyerek, így aztán azt sem meri elmondani a partnerének, hogy mi esne jól neki. Ha mégis sor kerül a beszélgetésre, mesékre hagyatkozik, és ezzel csak annyit ér el, hogy a férfinak fogalma sem lesz, miről van szó. Ez a viselkedés óriási károkat okozhat, hiszen nagyon megnehezíti az együttélést, ha az egyik fél állandóan kielégületlen. De hogyan mondjuk el a kimondhatatlant? Csakis egyértelműen és világosan. Hiszen ha nem határozzuk meg pontosan, mi az, amit élvezünk, akkor a partnerünk könnyen félreérthet minket. Az anatómiai kifejezések vagy a tornatanár-stílusban előadott mondatok inkább lehűtik a vágyat, mintsem izgalomba hoznak. A vicces, infantilis megnevezések nevetést váltanak ki. Így hát mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mi az, amit elfogad, mi az, ami még nem nevetséges vagy durva a számára. A pszichológus azt javasolja: ha szükséges, akár egy szótárt is nyugodtan lapozzunk fel. Ha őszintén beszélünk a partnerünkkel, hamar kiderül, melyek azok a szavak, amelyeket nyíltan kimondhatunk, melyek azok, amelyektől beindulunk, és melyek hűtik le a vágyainkat.

Forró suttogások

A szexis szavak világa nem csak a férfiak területe. A nők egy része a tudatosan művelt, verbális erotikáról szégyenében olyan vörössé változik, mint a főtt rák, még másokat az izgalomtól átjár a forróság. A szexuál-pszichológus véleménye szerint azonban a tudatos időzítésre és a megfelelő szóhasználatra szinte minden nő pozitívan reagál. Akár beismerjük, akár nem, borzasztóan erotikus, amikor partnerünk fülledten erotikus. Olykor egyenesen disznó szavakat suttog a fülünkbe az ágyban. A partnereknek azonban mindenképp bizalommal kell lenniük egymás iránt, hogy a kimondott szavak ne futtassák holtvágányra a kapcsolatot. Nem árt tudni, hogy a romantikus, lírainak szánt körüljárások, lányregényes mondatok inkább nevetőgörcsöt váltanak ki partnerünkből, mint szenvedélyt.

A verbális erotika mindig kinyilatkoztatásokból és parancsokból álljon kérések és óhajok helyett. Ne feledjük, a férfiak sokat tudnak a szexről, de keveset az erotikáról. Az a nő, aki a szavak mesterévé válik, új távlatokat nyithat a gyönyörök világában.

Tanácsok férfiaknak

Nincs két egyforma nő, mindenkinek vannak erogén zónái, de mindenkinek máshol. Felejtse el, amit az előző barátnőjétől tanult, és őszintén, gyengéden "térképezze fel" jelenlegi partnerét.

Figyeljen arra, hogyan érinti meg önt a partnernője, és próbálja lemásolni ezeket a mozdulatokat.

Csak akkor gyorsítson tempón, ha erre egyértelmű jelzést kap, hiszen semmitől sem illan el hamarabb egy nő vágya, mint a túl gyors vagy fájdalmat okozó mozdulatoktól.

Bővítse a szókincsét, és nyugodtan kreáljon egyedien erotikus szavakat - biztos lehet a sikerben.

Akkor is bánjon érzéssel a partnerével, és akkor is figyeljen a részletekre, ha úgy érzi, hogy kedvese igazán beindult. Óriási különbség van ugyanis aközött, amiről egy nő fantáziál, és ami a valóságban örömet szerez neki.

Tanácsok nőknek

Saját és partnere gátlásait úgy oszlathatja el a legkönnyebben, ha egyenesen kedvese szemébe néz.

Gondolja végig saját "erotikus forgatókönyvét", és mindezt nagyon lágyan és nagyon édesen suttogja kedvese fülébe.

Ha gyengédségre, simogatásra, lassú mozdulatokra vágyik, a szavakat puhán és dallamosan ejtse ki, ha erőteljesebb mozdulatokra és gyorsabb tempóra, akkor megengedheti magának az erőteljesebb hangnemet.

(eletforma)

2005.05.30

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok