HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > NŐI > Szépségápolás > Szépségmítoszok

t: 5026

Szépségmítoszok







Ha nem mossuk le a sminket, pattanások keletkeznek

Igaz. Aki nem tisztítja meg az arcát lefekvés előtt, az a pattanással, a vörös szemekkel és a letört szempillákkal játszik. Az is hiba, hogy sok nő – hogy védje a frizuráját – nem a haj tövéig tisztítja meg az arcát, így ott sok sminkmaradék gyűlhet össze, a pórusok eltömődnek, mitesszerek alakulhatnak ki. Tipp: hajpánttal fogjuk hátra a hajat!

A hason alvás elmélyíti a ráncokat

Igaz. Bőrgyógyászok és kozmetikusok azonnal felismerik, hason vagy háton alvó áll-e előttük. Az évek múlásával még a legbolyhosabb ágynemű is ráncokat nyom a szemre és az arcra azon az oldalon, amelyiken ráhelyezzük az arcunkat. Az egyetlen segítség, ha helyzetet változtatunk, és a hátunkon alszunk. Kis hozzászokás után sikerül egész éjszaka így maradni. A notórius hason alvóknak nem szabad kényszeríteniük magukat, ha nem tudnak aludni, az sokkal többet árt a szépségüknek.

A testápoló a legjobb a nyakra

Hamis. Ezen a részen ugyanis nagyon vékony és védelemre szoruló a bőr, mert itt alig van benne faggyúmirigy. Kozmetikai szempontból a nyak az archoz tartozik, ezért arckrémmel kellene kezelni. És természetesen nem véletlen, hogy léteznek speciális, nyakra kifejlesztett krémek is

A cukor árt a kötőszöveteknek

Igaz. A túl sok édesség nemcsak a fenéknek, hanem a bőrnek is megterhelő. A testnek csak egy bizonyos mennyiségű cukorra van szüksége, hogy abból energiát állítson elő. A fölösleg a testsejteken kívül gyűlik össze, és az úgynevezett proteinrost-hálózattal lép reakcióba. Ez a háló felelős a bőr rugalmasságáért, és a túl sok cukor miatt elveszíti a feszességét. Naponta hat–nyolc teáskanálnyi cukor elég. Csak hogy tudjuk, mi mennyi: egy csokiszelet (60 gramm) kb. 7 teáskanálnyi, egy Fanta/Cola (0,33 l) 10 teáskanálnyi cukrot tartalmaz! A barna cukor, a méz és a gabonaszirup jobb választás.

A hosszú szoptatás löttyedtté teszi a mellet

Hamis. A mell legfőbb változása a várandósság alatt lezajlik: a zsírszövet háttérbe szorul a tejmirigyek javára. Emiatt látszik a mell először löttyedtnek a szoptatás abbahagyása után. De pár menstruációs ciklust követően a mellek visszanyerik a feszességüket. Fontos: a szoptatás után ne kezdjünk el gyorsan fogyni!

Az UV-B sugarak megégethetik a szemet

Igaz. Főképp a hegyekben vagy a tengerparton olyan intenzív az UV-sugárzás, hogy nem csak a szemráncok kialakulásától kell tartani. A különösen harcias UV-B sugarak megégethetik a szemet. A következmény: a recehártya varasodni kezd, a lencsék elhomályosodnak. Ezért kötelező a napszemüveg, semmi köze a Victoria Beckhaméhez hasonló sztárallűrökhöz. A „minél sötétebb, annál jobb” elvét sem kell követnünk napszemüveg-vásárláskor, a világos, áttetsző lencsék is optimálisak lehetnek az UV-védelemben. A szemüvegen lévő CE-szám jelzi a lencse UV-védő képességét. Bizonytalanság esetén az optikus egy mérőműszerrel be tudja vizsgálni a napszemüveget.

A narancsbőr elleni krémek jók a dekoltázsra is

Hamis. A cellulitisz elleni krémekben és tejekben zsírlebontó és vízhajtó anyagok vannak, ezeknek pedig nincs helyük a nyakon és a dekoltázson. A dekoltázst épp a zsiradék és a nedvesség tartja feszesen, ezek pedig hiányoznak az ilyen termékekből.

Keresztbe tett lábak – serkenti a visszerek képződését

Igaz. A legtöbb nő kedvenc ülőhelyzete méreg a lábaknak. Orvosi szempontból nézve ugyanis visszereket és ércsomókat okozhatunk vele. A vér nem képes szabadon felfelé áramolni, bedugul a vénákban, és új utakat keres. Még a gerinc is eltorzul alulról felfelé a lábak látszólag kényelmes keresztbe rakásától, sőt, hosszú távon akár fájdalmas hátproblémákhoz is vezethet ez a tartás. Tipp: Ülés közben tegyük a combunkra a kabátunkat vagy a táskánkat, így tudatosan a helyes tartást vesszük fel.

Az arctorna feszesíti a bőrt

Hamis. A mimikai izmainkat gyakorlatilag egész nap eddzük. S ezek minél kidolgozottabbak, annál mélyebbre húzódnak a bőrbe a mimikai ráncaink is. Az arcizomzat ugyanis – például a lábizomzattal ellentétben – nemcsak a csontok között feszül, hanem egy része direkt kapcsolatban áll a bőrrel. Így az arcjáték mimikai ráncok kialakulásához vezet, amelyeket éppen ezért hívnak nevető- vagy dühráncoknak. A mimikai ráncokat csak úgy tudjuk eltüntetni, ha az alattuk lévő izmokat ellazítjuk. Relaxáló hatása lehet egy ütögető masszázsnak, az autogén tréningnek vagy – a már meglévő, mély ráncok esetén – a botox-kezelésnek. Egyre többen ajánlják az arctréninget is, de nincs tudományos bizonyítéka a hatékonyságának.

A cink nyugtatja a pattanást

Igaz. Buli, egy felvételi elbeszélgetés vagy az esküvő előtt rajtaütésszerűen kijönnek a pattanások. Előre elmondjuk a rossz hírt, sajnos nincs olyan csodaszer, amely el tudná tüntetni valamennyit. De a cinktartalmú fedőkrémek segítenek. A cinkoxid antibakteriális hatású, segíti a gyógyulást, elfedi a pirosságot és megvédi a területet a további irritációtól, például az UV-sugaraktól. Ha már megjelentek: nyissuk ki egy fertőtlenített tűvel, majd húzzuk szét óvatosan a bőrt, és a kifolyó nedvességet töröljük le egy papírkendővel. De semmi esetre se nyomkodjuk! Különben a pattanás körül lévő bőrrész begyulladhat és bevarasodhat!

A zsírégető hatás csak az edzés harmincadik perce után indul be

Hamis. Éveken át tartotta magát az a nézet, hogy a zsír-anyagcsere csak harminc perc edzés után indul be. Időközben megjelentek olyan tanulmányok, amelyek szerint a laza, rendszeres, kitartást igénylő mozgás (pl. kerékpározás, futás, kocogás vagy séta) már az első lépéstől kezdve beindítja a test tartalékait. A minél hatékonyabb zsírégetés elérése érdekében viszont nem szabad soha sem maximális erőbedobással edzeni, elég a közepes, 130-as pulzus. Lehetőleg jó levegőn sportoljunk. Az izmoknak oxigénre van szükségük, hogy rendesen tudjanak dolgozni. A rossz levegőben besavanyodhatnak az izmok, és laktátot termelnek – ez a tejsav sója, gátolja a zsír-anyagcserét. Akkor inkább már többet ér egy séta a fitneszterem körül. Tipp: kocogás közben viseljünk rugózó talpú futócipőt, és lehetőleg fussunk puha talajon, a folyamatos rázkódás miatt ugyanis a bőr veszíthet rugalmasságából az arcon és a toka környékén (így kialakul az úgynevezett „kocogó arc”).

A forró víz löttyedtté teszi a bőrt

Igaz. Aki mindennap sokáig fekszik a forró fürdővízben, annak bőre nemcsak nedvességet és zsírt veszít, hanem a bőre alatt elgyengülnek a kollagén rostok is. Ezért hát redukáljuk heti két-három alkalomra a forróvíz-orgiákat, és öntsünk bele kímélő olajakat, a végén pedig zuhanyozzunk le langyos–hideg vízzel.

Aki sokat alszik, hamar elhízik

Hamis. A sokat alvók éppen hogy ritkábban küzdenek túlsúllyal, mint a keveset alvók. Ez egy amerikai kutatás eredményeiből derült ki. A négy óránál kevesebbet alvóknál hetven százalékkal magasabb volt a kockázata a túlsúly kialakulásának, mint azoknál, akik naponta 7–9 órát aludtak. A meglepő eredmény mögött két hormon található: a leptin, amely elnyomja az éhséget, és az étvágyat csináló grelin. Mivel a rövid éjszakák lenyomják a testben a leptinmennyiséget és növelik a grelinszintet, a test kalóriát követel magának a működéshez.

(nana.hu)

LINKAJÁNLÓ
Alternatív gyógymódok

Egészség - orvos

Szépségápolás

Táplálékkiegészítők

Bio

Recept ABC

Vegetáriánus

Dísznövények

Világörökség



2006.07.31

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb magazinok