HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > NŐI > Sztárpletykák > Tóth Gabi: Tudom, hogy utálnak!

t: 3127

Tóth Gabi: Tudom, hogy utálnak!

Budapest - "Már hallom a rosszindulatú megjegyzéseket: bunda volt, csak azért tartotta benn a zsűri ezt a kis hülyét, mert ő Tóth Vera húgocskája" - nyilatkozta feldúltan a Blikknek Tóth Gabi (17), aki szombaton a kiesés szélére került a Megasztárban. Ám a zsűri Pál Tomit (23) szavazta ki a vetélkedőből. Gabi teljesen kiborult a műsor után, és azt üzente rosszakaróinak: nem tudják megtörni, mindenképpen eljut a duettek estjéig, ahol reményei szerint nővérével, Verával énekel majd.
Gabi vegyes érzelmekkel lépett le a műsor után a színpadról. Továbbjutásának nem tudott teljes szívből örülni. Legalább annyira sajnálta Pál Tomi búcsúját, mint amennyire dühös volt.

Gabi a zsűrinek köszönheti, hogy versenyben maradt

- Tudom, hogy sokan utálnak, és azt akarják, hogy essek ki - kezdte a sztárjelölt. - Egy üres fejű fruskának tartanak, csak nem tudom, hogy miért. Lehet, több ambíció van bennem, mint a velem egykorú lányok bármelyikében. Felkészültem az elkövetkező napokra, mert tisztában vagyok vele, hogy megint kapok majd hideget, meleget. Már hallom a rosszindulatú megjegyzéseket: bunda volt, csak azért tartotta bent a zsűri ezt a kis hülyét, mert ő Tóth Vera húgocskája stb.
A sztárjelöltet ennek ellenére nem érdekli, ha nekiugranak a torkának és testvére miatt bántják.
- Üzenem a rosszakaróimnak, hogy nem tudnak megtörni. Azért is elverekszem magam a duettek hetéig, hogy Verával énekelhessek - mondta Gabi, aki úgy tudja, hogy erre két hét múlva kerülhet sor.
Tóth Vera, aki a tévé előtt izgulta végig a szombati döntőt, nem ijedt meg, amikor a nézők Gabit jelölték az egyik kieső helyre.
- Elfogultság nélkül mondom, hogy nagyot énekelt. Tiszteletben tartom a nézők akaratát, de nem érdemelt volna kiesést. Nagyon bíztam a zsűriben. Sajnálom Pál Tomit, ám kettejük közül Gabi volt a jobb - magyarázta Veronika.
A zsűritag Soma szerint egyértelmű volt, hogy ki jut tovább.
- Nem is értem, hogy Pierrot miért Pál Tomi nevét mondta - értetlenkedett Soma. - Mindenki hallhatja, hogy milyen hangot kapott Gabi. Ebből a szempontból ő a legjobb ebben a pokolian erős mezőnyben. Már csak egyetlen ember van, aki nem illik a képbe. Nevet azonban nem mondok, mert nem lenne etikus.


Tomi tudta, hogy elbukik Gabival szemben

Pál Tomi (23) sem bírta szó nélkül a műsor után. Nem a kiesése bántotta, hanem az, hogy a zsűri szerinte nem egyenes. Somát még az élő műsorban kérdőre vonta. Kritikájával nem értett egyet, de értelmezni sem tudta, ahogy Bakács gondolatai is ködösek voltak számára.
- Az értékelés után nagyon felhúztam magam. Soma és Bakács összevissza beszélt. Értem, hogy az a feladatuk, hogy mondjanak valamit, de ha nem tudnak semmi értelmeset, akkor inkább maradjanak csendben. Ne beszéljenek mellé! Nekem az is elég lett volna, ha kinyögik: Tamás, ez nem tetszett! - üzente a zsűritagoknak a sztárjelölt, aki ennek ellenére nem haragszik rájuk és nem okolja őket. - Tudtam, hogy Gabi mellett nincsen esélyem. A fülébe is súgtam, hogy én megyek.
Szerinte társainak egyre nehezebb lesz feldolgozni a feszültséget.
- A Megasztár eltolódott egy népszerűségi verseny felé, ahol egyesek óriási előnyben, míg mások nagy hátrányban vannak.

2005.03.14

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok