HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > NŐI > Szex > Szexbomba-képző kezdőknek

t: 2756

Szexbomba-képző kezdőknek

Ugyanis nem a jó alak vagy a tökéletes méretek, idomok a legfontosabbak. Annak kell látszania, hogy elégedett vagy a külsőddel, jól érzed magad a bőrödben. Ha felszabadult vagy, játékos, és még az ágyban sincsenek gátlásaid, akkor leszel igazi szexbomba.

Mosogatás – meztelenül
Kiszámíthatatlansággal fokozhatod az izgalmakat. Hagyományosan a férfi az aktívabb fél a szeretkezésben, éppen ezért üdítően hat, ha a nő magához ragadja a kezdeményezést, sőt, akár az egész aktus irányítását. Lényeg, hogy kiszámíthatatlan legyen az együttlét menete. Belefér például a fent említett mosogatás…

A felajzott férfi elbűvölten nézi a csupasz és kívánatos női testet, mely elérhetetlennek tűnik számára – hiszen fontosabb a mosogatás, mint a pajzánkodás. Két dolgot tehet a pasi: vagy kivárja, amíg a nő visszatér hozzá, vagy csábítási trükköket dob be, magára vonja kedvese figyelmét.

A játékkal a végsőkig fokozhatod párod vágyát, egészen addig, míg már legszívesebben könyörögne…

Kóstolgatás – távolról
A vágy az agyból indul. Ezért nem feltétlenül kell a hálószobában lenni ahhoz, hogy megszülessen. Sőt: annál forróbb az együttlét, minél korábban jelenik meg a testi érintés nélküli vágy. Olyasmihez hasonlítható érzés ez, mint amikor egy étel illatát beszippantjuk, ám még várnunk kell, hogy megkóstoljuk.

A csábos tekintet, a flört, a hívogató mosoly, a kacsintás, a kezek és a lábak játéka mind-mind előkészítik az aktust; nélkülük nincs igazi csúcspont az ágyban.

Étvágytalanság – sötétben
A férfiak szeretnek látni mindent. Ilyenkor nem is törődnek a női test azon tökéletlenségeivel, amelyek egyébként is csak a partnerének tűnnek fel. Szerintük a szex sötétben unalmas, nincs is hozzá étvágyuk.

Ha a nő ragaszkodik a sötéthez – állítják –, akkor gátlásos vagy feszélyezett, esetleg van valami takargatnivalója. Ellenben az a hölgy, aki szeret világosban szeretkezni, azt akarja, hogy partnere lássa a testét, amelyre büszke, és érzelmeit az arcán, amelyeket nem szégyell.

Körítés – malackodva
A hajlékonyság előny. Hiszen a szex mozgás, ezért minél többet mozognak és minél hajlékonyabbak a felek, annál jobb.

Szeretkezés közben a szégyellőség furcsán hat. Sok férfi szereti, ha visszaigazolást kap, ha biztatják, ha elismerik teljesítményét. Ilyen helyzetben még a nem igazán irodalmi beszédnek is helye van. Sokszor nem is az a fontos, hogy mit mondasz, sokkal inkább az, hogyan. A gyertyafény és a zene megteremthetik a megfelelő hangulatot, a füstölők a felajzó illatot.

Hidd el, jó lesz

Sok-sok jel „szólhat” előre: ez a pasi nem lesz az igazi az ágyban. Ha az alábbiak közül bármelyiket is észleled, gyorsan lépj le…

- Folyton a szexről beszél, vagy arra céloz. Igaz a régi mondás: az beszél róla a legtöbbet, aki nem csinálja.
- Mindenért elnézést kér, akár előre is.
- Pár perc séta után panaszkodik, hogy milyen fáradt, mennyire fáj a háta.
- Az első együttlét előtt zuhanyozni küld, azt feltételezve, mosdatlanul mentél a randira.
- Bevallja, hogy még mindig az édesanyja vásárolja a ruháit.
- Lakása rendmániáról árulkodik.
- Az első szeretkezés alkalmával nem várja meg, amíg végzel a fürdőszobában. Inkább mezítelenül ágyba bújik, ott vár.



(nana)

2005.05.17

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok