HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > NŐI > Szex > Istennővé tesz a tantrikus szex

t: 3992

Istennővé tesz a tantrikus szex

Mert a tantra azzal kezdődik, hogy egymás szemébe nézünk és összehangoljuk a lélegzetünket. Figyeljük, ahogy a levegő testből testbe áramlik. Ahogy egy ismeretlen erő összeköt bennünket. Nem akarunk a másiktól semmit, csak érezni őt és együtt lenni vele. Vajon hányszor adatik meg az életben az az érzés, hogy nem vagyunk egyedül, hogy a létezés megosztható élmény? Hány másodpercig tart az önfeledtség boldogító gyönyöre? Nem érezzük-e mindannyian, hogy oly sok a feladat, a teher, a kötelesség és oly kevés az öröm, és hogy milyen jó volna letenni néha a súlyokat? De azért sem tesszük le! Miért? Mert letenni épp olyan nehéz, mint cipelni. Nélkülük meztelenek vagyunk. Átvitt értelemben is. Félünk, és inkább beköltözünk önmagunkba. Igaz, odabent szűkös a hely, de legalább akolmeleg van.

A tantra azoknak való, akik ennél jóval többre vágynak, akik a gyönyörből, az élet igazán mély szépségeiből nagykanállal esznek, akik vágynak a másik ember közelségére, és akik szeretnének megtapasztalni valami olyasmit, ami kívül esik a hétköznapokon.

Emlékeztet az ősi tudásra
- A tanfolyamainkra több nő jön el, mint férfi - árulja el Tatár Anikó, a tantra egyetlen magyarországi mestere. - Ők általában hamarabb felismerik, ha baj van. Eljönnek hozzánk, mert szeretnék végre igazán nőnek érezni magukat, mert ez valahogy nem igazán megy. Felborultak a szerepek, eltűntek a nők és a férfiak is. Mi abban segítünk, hogy ki-ki visszataláljon a saját útjára. A tantra emlékeztet az ősi tudásra, arra, hogyan kell átadni magunkat valaminek. Az önátadás azonban egyáltalán nem jelent kiszolgáltatottságot. A nő számára sem, hiszen itt mindig ő kezdeményez, ő dönt arról, mit lehet és mit nem, ellenére nem történhet semmi.

A tantrában újra összefonódik szex és szerelem. A tantra szerint a szexuális egyesülés az ember egyesülése a világgal, a teremtő erővel, amelynek során maga is teremtő erővé válik. Az egyesülés energiáját arra használja, hogy egyensúlyt teremtsen az ember testében. Ilyenkor megszűnnek a gátlások és leomlik a fal, közös energiaáramlás alakul ki két ember között, és ezáltal válik megtapasztalhatóvá az igazi orgazmus. A tantrában tehát a szex csupán eszköz és nem cél - ez az óriási különbség! Az emberi életben a szexualitás az egyik legerősebb energiaforrás, ennek a módszernek a segítségével megtanulhatjuk ezt az erőt mozgatni, és ez a tudás az egész életünkre befolyással lesz. Kinyílik a világ, finomabb dolgokat fogunk észrevenni, kiteljesedettebb életet fogunk élni, megtanulunk jelen lenni a pillanatban és élvezni annak minden ízét. A tantra alapgondolata, hogy nem a másiktól várjuk az átalakulást, az életünk megoldását, és megtanít arra, hogyan kerüljünk egyensúlyba önmagunkkal. És ha sikerül elérnünk, hogy szeressük és elfogadjuk saját magunkat, akkor a másikat is teljes szívvel tudjuk majd szeretni.

Egyfajta meditáció
De hát mi is történik ezeken a tanfolyamokon, hogy ilyen mélyreható változást lehet elérni az ember személyiségében?




- Korántsem mindenki tudja megtanulni a tantrát teljes mélységében - magyarázza Anikó. - Ez egyetlen tanfolyam alatt, ami egy hétvégét foglal magában, nem is lehetséges. Sokan olyan feszültségekkel jönnek, amelyeket mi itt nem tudunk feloldani, de ha megoldódik valamilyen szexuális probléma, például a korai magömlés, vagy ha szexuális gátlások oldódnak fel, máris sokat tettünk. Olyanok is akadnak, akik csak a technikát akarják megtanulni, hogy örömet szerezzenek az éppen aktuális partnerüknek, és nem gyakorolják a tantra szellemi részét - az eredmény kiégés. Mások azt hiszik, a tanfolyam pusztán szexről szól majd. Holott azoknak, akik hozzánk eljönnek, légzés- és vizualizációs technikákat, masszírozást tanítunk, olyan játékos, zenés gyakorlatokat végeztetünk, amelyek erősítik az emberek közötti bizalmat. Megtanítjuk például a tűzlégzést, ami transzállapotot hoz létre, olyasfélét, ami tantrikus szeretkezés alatt is kialakul. Ilyenkor az ember tudata kiürül és megszabadul a feszültségektől. Minden gyakorlatnak egyetlen célja van, hogy megtanítsuk a résztvevőket arra, hogyan lehet eggyé válni a világgal és minden létezővel. Ez már egyfajta meditáció, amelyben az itt és most zajló pillanat tökéletes átélésére buzdítunk, vagyis arra, hogy ne a múlt és a jövő fogságában létezzünk, inkább hagyjuk elfutni a gondolatainkat anélkül, hogy minősítenénk őket.

A tantrikus szeretkezés célja, ennek a különleges, misztikus élménynek a megtapasztalása. De ezt az élményt nem közösen éljük át, azt sok-sok tanulás után otthon mindenki a saját párjával próbálhatja ki.

Megszűnik a magány
Ne feszítsük tovább a húrt, áruljuk el végre, milyen is a tantrikus szeretkezés! Hát, nem két percig tart. És megköveteli a tökéletes egymásra hangolódást. Mesteri formájában már sokkal inkább meditáció és szertartás, mint aktus. A legelső lépés, hogy felismerjük párunk isteni mivoltát_ és őt tiszteljük az egész szertartás alatt. Az egyesülést olyan élmények előzik meg, amelyek az ember minden érzékszervét próbára teszik. Illatok lengik körül a szerelmeseket, apró ételeket tesznek egymás szájába és kevéske bort is isznak, különleges, szép tárgyakkal veszik körül magukat, és egymást érzéki dolgokkal stimulálják. Csak mindezek után következik az előjáték, a masszázs, amelynek legalább fél óráig kell tartania. Az egyesülés alatt mindketten arra törekszenek, hogy az orgazmust elodázzák, és hogy az ebből származó energiát egy magasabb szintű csakrába juttassák. A kielégülés csak akkor következhet be, amikor az energia már a szív csakrájába juttott. Az orgazmus bekövetkeztét az úgynevezett kobralégzéssel állítják meg három alkalommal.

A hagyományos szeretkezés alkalmával a gyönyört csak testünk alsó csakráiban - a nemi szervekben - éljük át, a tantrikus szeretkezés alatt ennél jóval több történik. A szerelmesek között leomlik a fal, a magány megszűnik, együtt lélegeznek, szinte feloldódnak egymás testében. A hosszan tartó orgazmikus állapotban pedig megérthetik azt is, hogy valójában egyek vagyunk minden létezővel.


2005.04.14

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok