HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > KONYHA > Gasztronómia > 2006 legjobb borai - elkészült a lista

t: 3496

2006 legjobb borai - elkészült a lista










Az idén szüretelt friss borokat kizárólag 35 év alatti vezető borászok tesztelhették, akik összeállították Magyarország legjobb 10 új borának listáját. A borászok elsősorban arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a világ borfogyasztási szokásai egyre gyorsabban változnak, amelyekre a magyar termelőknek is oda kell figyelniük, ha le szeretnék dolgozni hátrányukat a borászati nagyhatalmakkal szemben. Az új borok tesztelését a szervezők azért bízták az új generációhoz tartozó borászokra, mert ők fogékonyabbak a változások iránt.

A verseny szervezői szerint: a fogyasztási szokások megváltoztatásában az ilyen típusú rendezvényeknek is nagy szerepe van. A kulináris rendezvényeknek és versenyeknek köszönhető, hogy a frissen szüretelt borok fogyasztása 10 év alatt a tízszeresére nőtt Magyarországon. Az új borok fogyasztása Magyarországon ugyan nőtt, ám mindez még jóval alatta marad a francia vagy olasz borivók adataitól. Az évi kb. 3,5 millió liter bort elfogyasztó magyarok alig 400-500 ezer liter újbort isznak meg egy évben. Egyes vélemények szerint ennek egyik oka a rossz marketingben keresendő, hiszen a franciák például a bozsolé fesztiválok elterjesztésével még külföldön is ismertté tudták tenni boraikat, hiszen velünk ellentétben a franciák évente akár 10 millió liter újbort is értékesítenek. A nehezebb vörösborok mellett egyre nagyobb az igény a könnyebb fehér újborok iránt. Ennek oka az egészséges táplálkozás, a kulináris élvezetek globális változásában keresendő. Az étkezési szokások megváltozása a magyar borfogyasztási tendenciákat sem hagyja érintetlenül, amelyre a pincészeteknek is fel kell készülniük.

Az újbor fogalma nem egyértelműen definiált, tág értelemben a kierjedt bor a következő szüretig újbornak számít. A borászok általában az olyan borokat nevezik újbornak, melyekben még nem dominálnak az érlelési illatok és ízek, a „tökéletes” újbor az erjesztés után „nulla érleléssel” egyből a palackba kerül. Azonban idővel a palackban is kialakulnak érlelési jegyek, ezért általában a következő év húsvétjáig nevezhetjük az előző évben szüretelt szőlőből készült borokat újboroknak. Hagyományosan az újborokat a borászok Márton napján (november 11-én) mutatják be a nagyközönségnek, de egyes bortermelők már jóval korábban kijönnek primőr boraikkal. Az újborok kóstolása azért érdekes, mert ebben a stádiumban áll a bor a legközelebb a szőlőhöz, az elsődleges szőlőillatok és –ízek ilyenkor még dominánsak, ami friss, üde és gyümölcsös jelleget biztosít a bornak. A friss újborok mindig közel álltak a borászok, a bort készítő emberek szívéhez. Magyarországon az utóbbi évekig nem volt szokás az újborok forgalmazása és fogyasztása, azonban a harmadik alkalommal megrendezett Magyarországi Újbor- és Sajtfesztivál évről évre növekvő sikere azt mutatja, hogy a magyar borkedvelők is nyitottak a primőr borok felé.

2006. tíz legjobb bora (nem helyezési sorrendben)
Borász - Helység - Bor - Kategória

Sebestyén József - Bonyhád - Cuvée - Vörös bor
Szőlőskert Zrt.- Nagyréde - Cuvée - Fehér bor
Tokaj Kereskedőház Zrt. - Sátoraljaújhely - Hárslevelű - Fehér bor
Varga Pincészet - Badacsonyörs - Irsai Olivér- Fehér bor
Taschnervin Kft. - Sopron - Irsai Olivér - Fehér bor
Gere Attila - Villány - Kékoportó - Vörös bor
St. Vincentus - Borház - Siklós - Kékoportó - Vörös bor
Tamás Bátya Pincéje - Villány - Kékoportó - Vörös bor
Lelovits Pince - Villány - Merlot - Vörös bor
Bárdos és fia Pincészet - Gyöngyös - Szürkebarát - Fehér bor

Az első tíz helyezett a palackon feltüntetheti a 2006 legjobb újbora címet.

(portfoliolight.hu)

LINKAJÁNLÓ
Alternatív gyógymódok

Egészség - orvos

Szépségápolás

Táplálékkiegészítők

Bio

Recept ABC

Vegetáriánus

Dísznövények

Világörökség





2006.11.29

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok