HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > KONYHA > Gasztronómia > A karácsonyi menü

t: 20431

A karácsonyi menü

Manapság hajlamosak vagyunk a karácsonyt egyfajta erőpróbának felfogni, így aztán mind anyagilag, mind fizikailag a végletekig hajszolt háziasszonyként rogyunk a fa alá, és talán az ízeket, és az illatokat sincs erőnk érezni. Csak arra vágyunk, hogy végre kiereszthessünk. Pedig a karácsony nem elvárás, hanem ünnep. Ilyenkor éppen elegendő, ha – mint mi magunk is – ételeink ünnepi „köntöst” kapnak, valami aprósággal „megbolondítjuk” az ismert ízeket anélkül, hogy belefeszülnénk mindenféle kacifántos recept megvalósításába.
Kicsivel nehezebb a helyzet azoknál a családoknál, akiknél a hagyomány nagy vendégjárást feltételez, esetleg húsz fős, nagy közös családi ebédeket kell legyártani. Ott bizony készülni kell, az ünnepet, a praktikumot, és a pénztárcát összehangolva.

Ünnepi menük és szokások Európában

Svédországban természetesen hal (is) kerül az ünnepi asztalra, a vajas-hagymás pácolt ponty, a Lutfisk
A hagyománytisztelő lengyelek 12 fogást esznek végig, a 12 apostol emlékére, a fogások egyike a mágikus erejű hallelves.
A franciák karácsonyi étkei között szerepel a libamáj és a híres karácsonyi fatörzs is.
Olaszországban tartományonként más és más a menü. A legérdekesebb süteményt Nápolyban eszik: a mandulából készült Roccoco kekszet vörösborba, méghozzá a Lacrima de Gesu-ba (Jézus könnyei) mártogatják.

A hagyományos magyar menü

A magyar asztalok hagyománytisztelő ételsorában három fontos étel szerepel: a halászlé, a káposzta és a bejgli. Ezek variációi, illetve a hal különféle változata tartozik még az ünnepi ételek közé. A levesek közül szóba jöhet még az illatos borleves, vagy a gesztenyekrém leves. A sütemények között pedig a legtöbb család asztalára kerül mézeskalács.
Az angolszász hagyományok és az étkezési kultúra változása miatt manapság sok helyen pulyka (is) kerül az asztalra. A hálaadás madarát azonban nem a klasszikus módon, egészben, hanem csak - mondjuk a mellét töltve tálaljuk. Ugyancsak a modernizmus hozta, hogy sok helyen hideg saláták és hideg sültek szerepelnek az ünnepi menüben. A nagy közös családi ebédre sok háziasszony készít narancsos kacsasültet és különféle varázslatos tortát.

Ételek ünnepi ruhában

Az áldott-átkozott rántott hús
Az ünnepi menüben szereplő rántott húst készítsük el ezúttal gyümölccsel! Vagy asztalt szilvával és sajttal készítsünk kis húshengert, ezt panírozzuk és rántsuk ki. Ünnepi rántott hús lehet még a panír gazdagítása, szeletelt mandulával, vagy reszelt sajttal, esetleg dióval. Kiváló ünnepi étek például a mandulás rántott halfilé.

Hal vagy pulyka?

Bármeliyket választjuk, jól járunk, hiszen a hal köztudottan jótékony étel, a pulykahús pedig könnyű, akár vacsorának is kiváló. A halat érdemes idejében előkészíteni. Mind a halra, mind a pulykára érvényes az, hogy ha egy kis ideig fűszerezett tejben áll, jobb ízű, omlósabb ételt tálalhatunk. A pulyka mellet süthetjük egészben, szeletekben, rántva is nagyon jó. A sült halhoz adhatunk sajtmártást, vagy tálalhatjuk majonézes krumplisalátával is.

Te jó ég: bejgli!
Valóban a bejgli nem egyszerű eset. De enélkül a karácsonyi asztal elképzelhetetlen. A hagyományos mákos és diós mellett ma már gesztenyés, illetve csokis variációkban is készül. Minden gyakorlott háziasszony a saját jól bevált
receptje alapján készíti. Fontos, hogy a töltelék ne legyen száraz, cukorszirupba kevert ízesített darált diót és mákot használjunk!

Italok az asztalon

A karácsonyi hagyomány általában bort kíván az asztalra. Az aromás, kissé fűszeres vörösborok mellett, természetesen helyet kaphat a halhoz jobban illő könnyű fehérbor is. Ünnepivé varázsolhatjuk az alkohol nélküli gyümölcsleveket is, ha két- vagy háromfajta – egymáshoz illő – gyümölcsléből keveréket készítünk, esetleg néhány gerezd naranccsal gazdagítjuk!

Anyanyuszi
Nálunk több éve ez a szentestei menü:
Levesek: Borleves tejszínhabbal és mazsolával; gyerkőcöknek: narancsleves tejszínhabbal és mazsolával.
Főfogások: Egybensült pulykamell hercegnőburgonyával, savanyúság; sült lazacfilé és rántott halrudacskák majonézes burgonyával
Édességek: mákos és gesztenyés bejgli; mézes süti
Italok: ásványvíz, őszibaracklé, almalé, pulykasülthöz való fehérbor, Tokaji aszú
(Hozzászólás a Karácsonyi menü topikról)

Katityka

Nálunk a karácsonyi menünek régi hagyománya van, még a nagymamámtól tanultuk. 24-én, bár nem vagyunk megrögzött vallásosak, tartjuk a böjtöt. Édesapám főz halászlevet, én pedig szezámmagos és diós rántott halat szoktam csinálni franciasalival, gyümisalival, krokettel . Tavaly maradt annyi hal, hogy egy Dorozsmai molnárpontyot is összerittyentettünk. A desszert zserbó, bejgli - bár az nálunk nem nagyon fogy - és diós ill. mákos guba.

A vacsi előtt almát vágunk annyi felé, ahányan ülünk az asztalnál, és mindenki kap egy cikket-ez jelképezi a családi összetartozást. Aztán mindenki választ egy diót, ez mutatja,hogy milyen lesz jövőre az egészséged, és végül mindenki kap egy kis gerezd fokhagymát, ami szintén az egészséget segíti elő. Ezeket mézzel szoktuk elfalatozni. Az egész jelképes értékű.

25-én szokott hozzánk jönni a nagycsalád (kb.20-an szoktunk lenni) , mert ekkor van a szülinapom. Ez a menü változó, tavaly tyúkhúsleves volt, a húshoz Waldorf-saláta, aztán kacsapörkölt, apukám csülkös töltött káposztája , töltött-göngyölt kacsacomb párolt káposztával , kruplipürével , vörösboros vaddisznóragu zsemlegombóccal. Sütinek torta volt.

Bár a karácsony nagy része sütés-főzés, én nagyon szeretem csinálni, mert jó hallgatni azt az elégedett nyammogást az asztal körül...
(Hozzászólás a Karácsonyi menü topikról)

Emoke
Nálunk Szenteste mindig ugyanaz az ünnepi vacsora van mióta az eszemet tudom. El sem tudnánk képzelni máshogy. Nagyon betartjuk, de nem azért mert muszáj, hanem szereti mindenki és már a dédanyám is így csinálta. Nem is este kezdődik a főzőcske, hanem már 24-én délben is meghatározott ebéd van. A következő:
Előétel: gerezdekre vágott alma, pucolt dióval és mézzel.
Fehér bableves(száraz), vajjal berántva fokhagymásan. Ebben csak bab van, nics zöldség.
Mákos tészta
(Hozzászólás a Karácsonyi menü topikról)

(forrás: www.nlcafe.hu/advent)

2005.12.14

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb magazinok