Lignano

t: 2623

Lignano az észak-adriai tengerpart legszebb része Igazi nyüzsgő, modern tengerparti üdülőhely, arany színű homokos tengerparttal, hatalmas zöld területekkel, természetesen meghagyott fenyőerdőkkel, nyugodt helyen épített szálloda- és bungalónegyeddel. Legfőbb vonzereje a 100 m széles, kb 8 km hosszan elterülő homokos strandja, mely a laguna és a tenger közötti földnyelven fekszik, valamint modern kikötője, ahonnan a közeli városokba, így Velencére is kirándulhatnak a strandolásban megfáradt nyaralók.

Lignano Sabbiadoro a korábbi városközpont ma már a legmozgalmasabb részhez tartozik, itt található a legtöbb étterem, diszkó, és minden, ami a szórakozással kapcsolatos.

Az Észak - Adria közismert fürdővárosa három részre tagolódik:

Lignano Pineta - csodálatos fenyőerdővel körülvett üdülőközpont, a nyugodt pihenésre vágyóknak ajánljuk.

Lignano Sabbiadoro (Aranyhomok) - 200 m széles finomhomokos strandja a vonzereje, valódi turistaparadicsom.

Lignano Riviérát a sportok kedvelőinek ajánljuk elsősorban.

Történelme:

Lignano létezéséről semmilyen 1903 április 15 előtti írásos dokumentumban nem tesznek említést, csak egy kopár, elhatárolt földdarab, ami a századok folyamán semmit sem változott és nem képezte semmiféle történlemi érdekeltség tárgyát. Csak a régi térképek tanúskodnak létezéséről, melyeken Lignano-t ugyan megjelölték, de csupán mint fizikai jelenség, mely a Velencei köztársaság politikai területe és az ókori Marano-i erődítmény között terül el, ez utóbbi Velence egyik stratégiai védőhatárát képezte. Az 1500 és 1600-as évek között a Ligano-i félsziget feltűnik a "Vízek bölcsei" szakértőinek aprólékos rajzain (velencei hatóság, melynek feladata volt, hogy a lagunák érzékeny élővilága felett őrködjön, melynek rendkívüli szerepe volt a Köztársaság számára. A szél által formlált dűnesorok (8-9) egy szövevényes hálózatot képeznek, melynek mozgását a csatornák földalatti erezete is befolyásolta, a homokos part, a tenger egykori szerkezetének, a szeleknek, és a Tagliamento-folyónak gyümölcse. Sűrű erdő fekete-fenyőkkel, örökzöld tölgyekkel, egértövissel...Néhány ház a lagunamenti töltésen, egy-két jelentéktelen falusi villa, halászkunyhók és az 1500-as évek közepétől egy kis templom...

Egyfajta "senkiföldje", hajlékot adott egy maroknyi halásznak, tutajosoknak, kis földműveseknek, a laguna és a mocsár vadászainak, lótenyésztőknek - azoknak a kíváló fajú lovaknak, melyek a hagyomány szerint az erdőben éltek szilaj körülmények között, miről az író Elio Bartolini költő éveinek utolsó szakaszában találunk leírást: a homokos parton, "a Tagliamento nagyobbik torkoltánál a lovak szomjúkat oltják a kristálytiszta vízben mielőtt újra eltűnnének az erdőben, boldogságukban sörényüket rázzák és farkukkal ostorozzák oldalukat". Lignano történetéről többet árul el a neve, valószínűleg már a római kor idején megjelenhettek a félszigeten az élet első csírái.

Egy az V. századra vonatkozó írásban említést tesznek egy "Lignano nevű homokos partról", egy bizonyos Lunius földjéről. Ez nem feltétlen a földre vagy mezőgazdálkodásra vonatkozó tulajdon volt, inkább - ahogy Luciano Bosio is gondolta - egy terület, mely ellátta a szárazföldet a tenger termékeivel, biztosította a halállományt, garum előállítását (egy különleges halpástétom) és legfőképp a sót, ami már az ókortól számítva nagyon jelentős kereskedelmi termék volt. Kis tengeri kikötő, amit a mögöttes lagunával és a szárazföld belsejével számos folyam köt össze, melyek a lagunába torkollanak. A föld minőségére, durvaságára utal az a népi hagyomány is, mely Lignanot a Lupignanum szóból származtatja: hely, melyet farkasok pusztítottak, vagy a helynév Pineta: faerdő. Fák, melyek akár Carniaból is származhattak, a Tagliamenton vezették le őket a "zatars"-ok, régi tutajosok, ők irányították a farönköket végig a Tagliamento torkolatáig,ahol velencei hajósok szedték össze és hordták el a Köztársaság hadihajógyárába, ahol óriási mennyíségű fa került felhasználásra, melyet az egész, hatalma alá tartozó területről gyűjtött össze. 1420-ban Lignano is Velence fennhatósága alá került, mely feudumként adta néhány nemesi családnak.

Ezek közül csak a Vendramin család, Latisana urai, dózsék hagytak maradandó emléket Lignanoban, feltehetőleg az 1500-as évek második felében építették a S. Zaccaria (Szent Zakariás) tempolomot Pineta kis földművesek lakta városnegyedében. A kis templom, mely tárgyi bizonyítéka is volt a Vendramin-ok Lignano feletti ualkodásának, elsősorban nem a helyi lakosság, ami szinte elhanyagolható volt (3 ház 1466-ban, 2 ház, 8 áldozó, plussz a gyerekek 1648-ban) hanem a vándor halászok és hajósok számára lett építve.

A Lignanoi kikötő stratégiailag fontos szerepet kapott, mivel tengeri kijáratot biztosított Maranonak, amit időközben erődítménnyé alakítottak és kulcsfontosságú szerepet kapott Velence az Adrián való uralkodásában. Így Lignano nevével csak Maranoval összefüggésben találkozhatunk a közép- és újkori történelmi leírásokban. Egy sorozat összecsapás után Velence és a Birodalom között Marano fennhatóságáért, (ekkor építették a félsziget csücskén lévő erődítményt, mely a kikötőn őrködött) Lignano-t nem adták vissza a Vendramineknek, hanem a "Dogato" földje maradt, Velence katonai fennhatósága alatt, míg közigazgatása közvetlen a Tízek Tanácsának kezébe került. Közben Lignanoban múlt az idő anélkül, hogy ez itt bármi jelét hagyta volna, csak az évszakok váltakozása volt állandó. Napoleon idejében egy második kiserődöt építettek a kontinentális blokk védelmére, melyet 1812-ben Anglia ellen kiáltottak ki. Eközben a Lignano-kikötő ellenőrzési pont körül egy kis városocska alakult. 1813-ban 70 lakosa volt, köztük egy pénzügyi-helyőr és egy egeszségügyi-ellenőr. Minden így maradt változatlanul egészen 1900-as évek hajnaláig, mikor eljött Lignano történelmének döntő pillanata és jelentős turisztikai központtá vált.

Részlet a "Minikalauz tudósoknak és életművészenek" c. leírásból

utazunk.com

2007.05.31

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A CIKK KÉPGALÉRIÁJA

Lignano

Legfrissebb magazinok