HIRDETÉS
KIEMELT HÍREK
- Két hét alatt csaknem hétszáz új álláshirdetést adott fel a Belügyminisztérium, óriási a tanárhiány
- Jön még pénz Brüsszelből? Megszólalt a miniszter
- Gyárfás Tamás ismét a bíróság előtt: kulcsfontosságú hangfelvételek kerültek terítékre
- Mi történt? Lezuhant egy helikopter a Mount Everest közelében - Senki nem élte túl
- Mutatjuk, melyek lesznek a legfontosabb témák a vilniusi NATO-csúcson
HIRDETÉS
MAGAZINOK > KONYHA > Télire - saját kezűleg > Szatmári szilvalekvár
Történet
A szilvalekvár Magyarország jelentős árucikke volt. A termék majdnem szimbólum értékű az ország szempontjából. A híres, történetileg kialakult, több évszázados kiviteli cikkek mellett (mint amilyen a marhahús, a bor, a gabona és a méz), a XIX. század közepétől a szilvalekvár is egyre nagyobb tömegével hívta fel a figyelmet a szilva jelentőségére. A szilvát a szegény emberek gyümölcsének is nevezték. Legnevezetesebb magyarországi fajtája az un. Besztercei volt, mely a középkor végén tűnt fel, de a legfinomabb szatmári szilvalekvárt a tájfajtajából, a penyigeiből főzték.
A szilva - lekvárnak főzve is - fontos népélelmezési cikk volt. Mind a paraszti, mind pedig a nemesi-polgári étkezésben használták. A szilvalekvárt tisztán és más gyümölccsel együtt is főzték. A szilvalekvár a kimagvalt gyümölcsből készült lassú tűzön. Azért, hogy cukortartalma miatt ne karamellizálódjék, oda ne égjen, állandóan kavarni kellett a forrón fortyogó lekvármasszát. Nagy öntöttvas üstökben, nyílt katlanon főzték a korábbi évszázadokban. Az idős asszonyok között lekvárfőző szakértők is voltak. Speciális kavaró fakanalakat és készülékeket alkalmaztak, az ún. keverő "lepkéket", amelyekkel ide-oda mozgatva a lekvárt a főzőüstben, megakadályozták a leégést. Az elkészült, sűrű lekvárt cserépedényekbe, az ún. lekváros szilkékbe fa merőkanalakkal merték ki már a XVIII-XIX. században, majd kihűlés után fehér vászondarabbal lefedték, és zsineggel átkötötték az edény száját. Hűvös kamrákban polcon raktározták, esetleg vásárban árulták az így készített lekvárt.
A héjastól megfőzött, nem passzírozott szilvának kiváló élettani hatása volt, ezért a népi gyógyászatban is használták.
Szakmai fogások
A hagyományos technológia szerint készülő szilvalekvárhoz előkészületként a gazdák augusztus végén, szeptember elején lekaszálták a fák alatti füvet, hogy a hulló szilvát fel tudják szedni. A fa alá ponyvákat terítettek. Hosszú, de könnyen kezelhető rudakkal verték az ágakat. A válogatott gyümölcsöt megmosták.
A szilvával megtelt, rézből készült lekvárfőző üstöt a szabadban elkészített katlanra tették fel főzni. A katlan általában gömbölyű állású, vályogfalú volt, kívül-belül tapasztva, az egyik oldalon ajtóhelyet hagytak a tüzelésre. A lassú tüzeléssel párhuzamosan megkezdődött a kavarás is. A házilag készített kavaró vitorlával állandóan, szünet nélkül kavarták a szilvát. A kavarás nehéz munka, az asszonyok váltották egymást. A szilvát addig főzték, amíg a magja ki nem vált és a héja össze nem sodródott. Ezt követően kiszedték a katlanból a tüzet, majd miután kihűlt a szétfőtt szilva - az ún. penyő - , egy házilag készült szűrőn áttörték. A szépen kimosott üstbe visszatették a masszát, újra tüzet raktak, és kezdődhetett az öregítés, azaz a besűrítés.
A lekvárfőzés nehéz munkáját hagyományosan mulatozással kapcsolták egybe: citeráztak, énekeltek, vidám társasági élet folyt, miközben váltották egymást a munkában. A kész lekvárt cserépedényekben, ládákban tárolták.
Szatmári szilvalekvár
Más elnevezések:
tarpai szilvalekvár, beregi szilvalekvár
Különleges, egyedi jellemzők:
a régióra jellemző penyigei szilvafajtából cukor hozzáadása nélkül főzött, tartós lekvár. A népi táplálkozásban több évszázados múltja van, ismertsége az országhatáron túlmutat.
Leírás:
A szatmári szilvalekvár sötét, csaknem fekete színű, keményre főzött, de még kenhető, pasztaszerű állományú, cukor hozzáadása nélkül készült termék. Illata kellemes, íze zamatos, mindkettő a gyümölcsfajtárajellemző, intenzív. Szárazanyag-tartalma 60-61%, amely jó eltarthatóságot biztosít.
Alapanyaga a Tiszaháton, Szatmár-Beregben évszázadok óta ismert, szeptember elején érő, apró szemű, gömbölyű alakú, hamvas, nem magvaváló, kék penyigei szilva. Húsa világossárga, nagyon édes, aromás, telt ízű.
Felhasználás:
Hagyományos felhasználása elsősorban a különböző tésztafélékhez (pl. gombóc, derelye), süteményekhez (pl. bukta) kötődik. Szívesen eszik reggelihez, uzsonnához is, kenyérre kenve.
(vendegvaro.hu)
2006.08.15
t: 23764
Szatmári szilvalekvár
Történet
A szilvalekvár Magyarország jelentős árucikke volt. A termék majdnem szimbólum értékű az ország szempontjából. A híres, történetileg kialakult, több évszázados kiviteli cikkek mellett (mint amilyen a marhahús, a bor, a gabona és a méz), a XIX. század közepétől a szilvalekvár is egyre nagyobb tömegével hívta fel a figyelmet a szilva jelentőségére. A szilvát a szegény emberek gyümölcsének is nevezték. Legnevezetesebb magyarországi fajtája az un. Besztercei volt, mely a középkor végén tűnt fel, de a legfinomabb szatmári szilvalekvárt a tájfajtajából, a penyigeiből főzték.
A szilva - lekvárnak főzve is - fontos népélelmezési cikk volt. Mind a paraszti, mind pedig a nemesi-polgári étkezésben használták. A szilvalekvárt tisztán és más gyümölccsel együtt is főzték. A szilvalekvár a kimagvalt gyümölcsből készült lassú tűzön. Azért, hogy cukortartalma miatt ne karamellizálódjék, oda ne égjen, állandóan kavarni kellett a forrón fortyogó lekvármasszát. Nagy öntöttvas üstökben, nyílt katlanon főzték a korábbi évszázadokban. Az idős asszonyok között lekvárfőző szakértők is voltak. Speciális kavaró fakanalakat és készülékeket alkalmaztak, az ún. keverő "lepkéket", amelyekkel ide-oda mozgatva a lekvárt a főzőüstben, megakadályozták a leégést. Az elkészült, sűrű lekvárt cserépedényekbe, az ún. lekváros szilkékbe fa merőkanalakkal merték ki már a XVIII-XIX. században, majd kihűlés után fehér vászondarabbal lefedték, és zsineggel átkötötték az edény száját. Hűvös kamrákban polcon raktározták, esetleg vásárban árulták az így készített lekvárt.
A héjastól megfőzött, nem passzírozott szilvának kiváló élettani hatása volt, ezért a népi gyógyászatban is használták.
Szakmai fogások
A hagyományos technológia szerint készülő szilvalekvárhoz előkészületként a gazdák augusztus végén, szeptember elején lekaszálták a fák alatti füvet, hogy a hulló szilvát fel tudják szedni. A fa alá ponyvákat terítettek. Hosszú, de könnyen kezelhető rudakkal verték az ágakat. A válogatott gyümölcsöt megmosták.
A szilvával megtelt, rézből készült lekvárfőző üstöt a szabadban elkészített katlanra tették fel főzni. A katlan általában gömbölyű állású, vályogfalú volt, kívül-belül tapasztva, az egyik oldalon ajtóhelyet hagytak a tüzelésre. A lassú tüzeléssel párhuzamosan megkezdődött a kavarás is. A házilag készített kavaró vitorlával állandóan, szünet nélkül kavarták a szilvát. A kavarás nehéz munka, az asszonyok váltották egymást. A szilvát addig főzték, amíg a magja ki nem vált és a héja össze nem sodródott. Ezt követően kiszedték a katlanból a tüzet, majd miután kihűlt a szétfőtt szilva - az ún. penyő - , egy házilag készült szűrőn áttörték. A szépen kimosott üstbe visszatették a masszát, újra tüzet raktak, és kezdődhetett az öregítés, azaz a besűrítés.
A lekvárfőzés nehéz munkáját hagyományosan mulatozással kapcsolták egybe: citeráztak, énekeltek, vidám társasági élet folyt, miközben váltották egymást a munkában. A kész lekvárt cserépedényekben, ládákban tárolták.
Szatmári szilvalekvár
Más elnevezések:
tarpai szilvalekvár, beregi szilvalekvár
Különleges, egyedi jellemzők:
a régióra jellemző penyigei szilvafajtából cukor hozzáadása nélkül főzött, tartós lekvár. A népi táplálkozásban több évszázados múltja van, ismertsége az országhatáron túlmutat.
Leírás:
A szatmári szilvalekvár sötét, csaknem fekete színű, keményre főzött, de még kenhető, pasztaszerű állományú, cukor hozzáadása nélkül készült termék. Illata kellemes, íze zamatos, mindkettő a gyümölcsfajtárajellemző, intenzív. Szárazanyag-tartalma 60-61%, amely jó eltarthatóságot biztosít.
Alapanyaga a Tiszaháton, Szatmár-Beregben évszázadok óta ismert, szeptember elején érő, apró szemű, gömbölyű alakú, hamvas, nem magvaváló, kék penyigei szilva. Húsa világossárga, nagyon édes, aromás, telt ízű.
Felhasználás:
Hagyományos felhasználása elsősorban a különböző tésztafélékhez (pl. gombóc, derelye), süteményekhez (pl. bukta) kötődik. Szívesen eszik reggelihez, uzsonnához is, kenyérre kenve.
(vendegvaro.hu)
2006.08.15
Legfrissebb magazinok
- A legtutibb balatoni éttermek
- Hetente frissül majd az Office
- Telefonszámokat lop a Facebook
- Rajtol a Tour de dopping
- Szúnyogriasztó és napvédő krém házilag
- Gyümölcsös ínyencségek - 4 szuper recept
- RIPORT MÓNIKÁVAL AZ EROTIKA VILÁGÁBÓL!
- ZTE V889M - kétélű penge
- Újabb csatát nyert a Samsung: betilthatnak néhány iPhone-t
- Viszi az árvíz a motort?
HIRDETÉS
TOVÁBBI HÍREINK
- Ezeken a magyar településeken már készülhetnek az ivóvízhiányra
- Fokozódik a konfliktus: tűzharc tört ki a Wagner-csoport és az orosz légierő között, már három helikoptert lelőttek
- Putyin beszédet intézett népéhez a a Wagner-csoport lázadása után: „Az ilyen fenyegetésre keményen fogunk reagálni”
- Lázadás tört ki Oroszországban: a Wagner zsoldoscsoport elfoglalt egy orosz várost, Putyin hamarosan beszédet mond
- Olyan vihar jöhet, ami ellen az esernyő nem elég
- Ők öten vesztek hullámsírba a Titan fedélzetén
- Az Európai Parlament megszavazta: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre
- Aligha most robban föl a Balkán puskaporos hordója
- Putyin arra játszik, hogy legyen ürügye az első nukleáris csapásra
- Novák Katalin a kórházban indította a reggelt
HIRDETÉS
