HIRDETÉS
HIRDETÉS

Donald Trump megválasztott amerikai elnök a The Wall Street Journal című lapnak adott interjújában bejelentette, hogy találkozót tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, s egyúttal sejtetni engedte azt is, hogy visszavonhatja az Oroszország ellen Barack Obama által decemberben hozott szankciókat. Szólt arról is, hogy nem feltétlen híve az "egy Kína-politikának".

Trump egyórás interjút adott a konzervatív napilapnak, amely helyi idő szerint pénteken este internetes oldalán részleteket közölt belőle.

Együtt győznék le az Iszlám Államot

A megválasztott elnök a többi között arról beszélt, hogy “bizonyos ideig” fenntarthatja az Oroszország-ellenes szankciókat, de hangsúlyozta: “ha kijövünk egymással és Oroszország tényleg segít nekünk, akkor miért kellene bárkinek is szankciókat alkalmaznia olyasvalaki ellen, aki nagyszerű dolgokat tesz?”. Bejelentette: felkészült arra, hogy valamikor a január 20-án tartott beiktatási ünnepsége után találkozzék Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. “Megértem, hogy ők szívesen találkoznának velem, és ez számomra abszolút rendben is van” – fogalmazott.

Trump – akit néhány nap múlva iktatnak be hivatalába – utalt arra is, hogy a terrorellenes küzdelemben, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzésében számít az együttműködésre Moszkvával.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon fenntartja-e az elmúlt évtizedekben az amerikai politikát jellemző “egy Kína-politikát”, vagyis Tajvant nem ismeri el önálló entitásként, Trump hangsúlyozta: “minden kérdés a tárgyalóasztalon van, köztük ez is”.

Az Egyesült Államok mostanáig magáévá tette azt a kínai álláspontot, miszerint egyetlen Kína van, s Tajvan ennek része.
A leendő elnök leszögezte: Kínával kapcsolatos döntését befolyásolja majd, hogy sikerül-e változást elérni Kína kereskedelmi- és árfolyam-politikájában. Hozzátette: nem az ezzel kapcsolatos döntések meghozatalával kezdi a munkát a Fehér Házban, előbb tárgyalni akar a kínaiakkal.

Reagált Kína

A kínai külügyminisztérium a nap folyamán reagált Trump kijelentésére. A tárca közleménye szerint az “egy Kína” elv alkotja a Peking és Washington közötti kapcsolatok politikai alapját, amely nem képezheti vita tárgyát. Peking emellett arra sürgette a “releváns szereplőket” az Egyesült Államokban: vegyék figyelembe a tajvani kérdés érzékeny voltát.

Trump december 2-án fogadta Caj Jing-ven tajvani elnök telefonhívását, amelyben Caj gratulált neki megválasztásához. Az eset Peking tiltakozását váltotta ki. Az Egyesült Államok 1979 óta nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot a de facto önálló országként működő Tajvannal.

Pénteken került napvilágra az információ, miszerint Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn altábornagy az elmúlt hetekben felvette a kapcsolatot a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel.

Ezt egyes sajtóorgánumok úgy értékelték, hogy máris folynak az előkészületek a szorosabb amerikai-orosz viszony kialakítására, de például Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi frakciójának vezetője azt nyilatkozta: mi sem természetesebb, hogy egy-egy ország nagykövete találkozzék a fogadó ország politikusaival.

hirado.hu

Feltöltve: 2017.01.15.
Megnézve: 1214

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra