HIRDETÉS
HIRDETÉS

A klímaváltozás és népvándorlás közötti összefüggésről beszélt az M1-nek adott exkluzív interjúban Áder János. A köztársasági elnök szerint a migráció átfogó probléma. A kampánynak vége van, de a probléma velünk marad, nemcsak most, hanem a következő években és évtizedekben is – fogalmazott az államfő.

Áder János három adatot ismertetett az M1-nek adott interjúban. Elsőként az ENSZ menekültügyi hivatalának 2015-ös jelentését, amely szerint tavaly 65 millió ember volt úton a világban, egyrészt a háborúk miatt, másrészt az aszályok vagy vízhiány miatt.

Egy másik adat szerint, amennyiben a termőföldek minőségének romlása ilyen ütemben folytatódik, akkor tíz éven belül további 50 millió ember fogja elhagyni otthonát.

A köztársasági elnök által ismertetett harmadik adat szerint, 500 millió ember él olyan területen, ahol kétszer annyi vizet fogyasztanak nap mint nap, mint amennyit a természet pótolni tud.

„Ez a probléma minket is érint, mert ezek az emberek, érthető okokból el fognak vándorolni. Ez érinteni fogja Európát, és érinteni fogja Magyarországot is a következő évtizedekben” – emelte ki a köztársasági elnök.

Áder János emlékeztetett arra, hogy a népvándorlással kapcsolatban az emberekben dilemma van, míg egyik oldalon a szolidaritás áll, addig a másik oldalon a biztonság és szuverenitás.

„Jogos igény, hogy biztonságban szeretnénk élni, de ez nem zárja ki azt, hogy ne lehetnénk szolidárisak a bajbajutott embertársainkkal” – emelte ki a köztársasági elnök.

hirado.hu

Feltöltve: 2016.10.01.
Megnézve: 1057

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra