HIRDETÉS
HIRDETÉS

A pozsonyi uniós csúcs előtt egy nappal Dánia, Svédország, Finnország és Norvégia eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, mert nem akarunk befogadni tőlük bevándorlókat - derült ki Lázár János Magyar Nemzetnek még a hétvégén, egy lakosságifórum-sorozaton készült interjúból, mely a lap keddi számában jelent meg.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Svédország, Németország és Ausztria már jelezte, hogy vissza akarja küldeni a bevándorlókat Magyarországra, és ez annak a jele, hogy az uniós csúcson nem született érdemi előrelépés menekültügyben csak azt láthatjuk, hogy duma és szép szavak vannak, de közben osztják-szorozzák a bevándorlókat.

Lázár szerint az, hogy az uniós csúcson az állam- és kormányfők kimondták, a határvédelmet meg kell erősíteni, nem jelent garanciát arra, hogy kevesebb lesz a befogadandó bevándorló. A miniszter rámutatott: az irány a lényeg, és abban Magyarország egyetért Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal. Arra a felvetésre, hogy azért a V4-ek között is elég nagyok az ellentétek, és voltak, akik teljesen másképp látták a történéseket, Lázár úgy reagált:

Természetes, ha a házigazda [Robert Fico szlovák miniszterelnök] az unió soros elnöke részéről optimista hangot hallunk.

A lap megkérdezte, hogy ha az irányban ilyen nagy az egyetértés, akkor Andrej Kiska szlovák államfő miért vádolta Orbánt azzal, hogy cinikus módon leegyszerűsíti a menekültválság komplex problémáját, és a népszavazással csak saját belpolitikai céljait akarja elérni. Lázár válasza:

Nem is értem, hogyan mondhatja egy demokratikus politikus, hogy a népszavazás cinikus volna. A népszavazás a legszentebb dolog egy demokráciában.

Lázár elképzelhetetlennek tartja, hogy egy érvényes és sikeres népszavazás eredményét Brüsszel figyelmen kívül hagyj, ezért nem tart attól, hogy ez lehet az EU-ból való kiválás első lépése. Azt elismeri, hogy a társadalomban érzékelhetően emelkedik az EU-ellenesek vagy -szkeptikusok aránya (maga Lázár is az Unióból való kilépésre voksolna), de úgy véli de messze többségben vannak azok, akik úgy vélik, Magyarországnak jobb, ha az unió tagja.

Viszont annak ellenére, hogy a népszavazás nem a kilépésről szól, annak a jelentőségét sem szabad lebecsülni, hogy a magyar emberek az unióban először mondhatnak véleményt Brüsszel bevándorláspolitikájáról.

Október 2-án sokan figyelni fognak ránk.

Lázár az offshore cégeken keresztül, több szempontból is aggályos módon osztogatott letelepedési kötvénnyel kapcsolatban elmondta: nincs nemzetbiztonsági kockázata és nem merül föl annak a veszélye, hogy bűncselekményt elkövető vagy azzal gyanúsítható emberek volnának a vásárlók.

A kötvény célja, hogy gazdasági befektetőket vonzzon Magyarországra.

index.hu

Feltöltve: 2016.09.20.
Megnézve: 1147

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra