HIRDETÉS
HIRDETÉS

Több milliárd forintból újította meg a MÁV a jegyértékesítési rendszerét, amellyel jelenleg vannak problémák. A Balaton partján annyit kellett várni egy áfás számla miatt, hogy közben megjött a vonat.

"Jó napot kívánok! Kérnék egy jegyet és egy áfás számlát" - csúszott ki a számon az ártatlannak tűnő mondat egy kis balatoni állomás jegypénztára előtt, ahová ugyan ki volt írva, hogy aki számlát kér és/vagy bakkártyával fizetne, az számítson rá, hogy hosszabb ideig tart, de gondoltam ez csak pár perc plusz.

A pénztárban az egy szem munkatárs rögtön megkérdezte, hogy biztos kérek-e számlát, mert előre szól, hosszú ideig tart, és az sem biztos, hogy sikerül. És addig senki mást nem tudnak kiszolgálni, és feltartom a sort, - magyarul jobb lenne, ha nem kérnék számlát. Kérdeztem, mégis mennyi idő lehet egy áfás számla, mire azt a választ kaptam, hogy 15-20 perc.

Hüledeztem egy sort, mert ekkor már láttam a pénztárban lévő, vadiúj, csili-vili számítógépet, közben a pénztáros a kiragasztott papírra mutogatott, hogy miért csodálkozom ezen, ki is van írva, hogy lassú a rendszer! Közvetlenül emellé pedig két másik papír is ki van ragasztva, ami mutatja, hogy erre a rendszerre uniós támogatásból egyébként több milliárd forintot költöttek.
Kérdeztem, miért lassú a rendszer, mondta, hogy azért, mert új.

És nem valószínű, hogy később gyorsabb lesz, mert a világ egyre bonyolultabb. Mondtam, hogy elég gáz, hogy 20216-ban nem lehet kérni egy áfás számlát, meg nem lehet bankkártyával fizetni, mikor már az utolsó falusi dohányboltban is lehet bankkártyával fizetni. Mondta, hogy nem, mert ahol ő lakik ott nem lehet a dohányboltban bakkártyával fizetni. Ennyiben maradtunk.

Miközben beszélgettük, a pénztáros végig próbálta az áfás számlát kinyomtatni, de nem sikerült, mert nem tudott csatlakozni a rendszer. Kiderült, hogy a hölgy nem viccel: tényleg nem tud addig másnak jegyet adni, amíg nekem nem nyomtatja ki az áfás számlát. Az új, milliárdos rendszer ugyanis vagy áfás számlát gyárt, vagy jegyet. Ennyi. Én azt gondoltam, ad egy jegyet, aztán számla vagy lesz, vagy nem, kibírom. De egészen nagy csodája a rendszernek, hogy külön ezt a két dolgot nem tudja intézni.

Eltelt újabb pár perc, még mindig vártunk. Jöttek újabb utasok, hárman, szerencsére nem arra a vonatra vártak, amire én, hanem a következőre, jegyet venni mindenesetre nem tudtak. Miután már több, mint tíz perc eltelt, kérdeztem, mi lett volna, ha csak most érek ide. Erre az volt a válasz, hogy akkor már amúgy sem kaptam volna jegyet, úgyhogy mindegy. A vonat indulása előtt öt perccel ugyanis a rendszer már nem ad ki jegyet, mert balesetveszélyes futni a vonat után.

Ott van az ember egy állomáson, ahol van egyetlen vágány, attól két méterre egy jegypénztár, és ha 13.30-kor ér oda a 13.35-ös vonathoz, akkor nem ad rá jegyet a rendszer. Azt mondjuk nem tudom, érzékeli-e a "rendszer" ha a vonat 42 percet késik, mint a múltkori, Balatonfüredről Budapestre tartó vonat.

Eltelt újabb öt perc, összesen már 15, jött a vonat, most nem késett, de még mindig nem volt se áfás számla, se jegy.
Ekkor a hölgy lezárta az egész állomást, otthagyta a többi utast, kijött velem a vonathoz, megkerestük együtt a kalauzt, és szólt a jegykezelőnek, hogy azért nincs jegyem, mert nem működött a rendszer.

A kalauz egyáltalán nem csodálkozott ezen, végül a vonaton adott jegyet, ott működött a rendszer, azt mondták szerencsém volt. A jegyen persze mindez nem szerepel, csak annyi, hogy nem volt jegykiadás az állomáson.

Mindezt mennyiért?

Tudta, hogy erre a rendszerre 1,599 milliárd forintot költött a MÁV? De előtte üzentek Brüsszelnek, hogy küldjék el a pénzt.

További 1,536 milliárd érkezett "a vasúti személyszállítás közszolgáltatási feladat ellátása biztonságának növelése, a fedélzeti szolgáltatások növelésére" érdekében. Valószínűleg minden fillér jó helyre ment, bár nem a balatoni vonathálózat fejlesztésére, vagy új kocsikra költötték a pénzt, hanem arra, hogy minden egyes apró állomáson legyen egy vadiúj számítógép, ami amúgy nem működik, mert nem tud felcsatlakozni az internetre. Mindeközben Balatonfüredről az utolsó gyors vonat hét órakor indul Budapestre. Könyörgöm, az ember egy sima kánikulai napon olyankor mászik le strandra!

Az új vasúti jegyértékesítési rendszert a MÁV-Start Zrt. az Európai Unió Kohéziós Alapjának társfinanszírozásával tavaly óta teszteli egyes vonalain, és júniusban az egész országra kiterjesztették. Ehhez több mint négyszáz állomási pénztárgépet és ezerhatszázhúsz fedélzeti eszközt kellett kicserélni. Júniusban a rendszer egy napra le is állt, órákig egyáltalán nem lehetett jegyet venni.

Természetesen megkérdeztük a MÁV-ot, ugyan miért költöttek ennyit egy rendszerre, ami úgy tűnik, csak elég korlátozottan működik. A válasz szerint "Az új jegyértékesítési rendszer tesztelése jelenleg is zajlik, a rendszert a hatékonyság érdekében az informatikusok folyamatosan fejlesztik és bővítik újabb elemekkel.

A rendkívül bonyolult rendszer működését egyébként 24 órás ügyelet figyeli a tesztüzem, illetve az országos kiterjesztés ideje alatt.

Az eddigi tapasztalatokat azonban jól mutatja, hogy a tesztüzem elindítása és a rendszer fokozatos bevezetése óta már több mint 9 millió jegyet adott el a MÁV-START összesen 5,5 milliárd forint értékben.

Az új jegyértékesítési rendszer célja, hogy az utasok akár a vasúti kocsik fedélzetén is fizethessenek majd bankkártyával (például helyjegyvásárlás esetén), a pénztárakban pedig egyszerűsödjön a számlakiadás, valamint elektronikusan és akár otthonról is intézhető legyen a jegyváltás a nemzetközi vonatokra."

Ha jól nézem tehát akkor pont a gyorsabb számlakiadás, és kártyás fizetés nem valósult meg a három milliárdból. Mint nemrég megírtuk, ennyi pénzért még azt sem sikerült összehozni, hogy az új rendszer egymás mellé adja a helyjegyeket, mondjuk egy négyszemélyes családnak.

index.hu


Feltöltve: 2016.08.22.
Megnézve: 1119

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra