HIRDETÉS
HIRDETÉS

A magyar küldöttség nyolc riói ötkarikás aranyérméből hét is hölgyek nevéhez fűződik, ami példa nélküli a magyar olimpia történetében.

2016-ig mindössze egyetlen alkalommal fordult elő az olimpiák 120 éves történetében, hogy a hölgyek szállítsák a magyar aranyérmek nagyobb részét. Igaz, nők az első kiíráson még nem szerepelhettek.

A 2004-es athéni játékokon szerzett nyolc olimpiai bajnoki címből öt is a női versenyszámok egyikében született.
Vörös Zsuzsanna öttusában, Igaly Diána skeet lövészetben, Janics Natasa kajak egyes 500 méteren és Kovács Katalinnal kajak kettes 500 méteren diadalmaskodott, míg Nagy Tímea Sydney-i címét tudta megvédeni párbajtőrben.

Ezt megelőzően két olyan eset volt, amikor a szebbik nem képviselői a győzelmek közel felét vállalták magukra, de egyszerű többséget nem sikerült kiharcolniuk.
Keleti Ágnes és a tornacsapat Melbourne-i remeklésekor négy aranyérem került női nyakba, ám az összesen begyűjtött kilencből a maradék ötöt az urak szerezték.
Barcelonában még egy lapáttal rátettek a hölgyek, ám az Egerszegi Krisztina, Ónodi Henrietta, Czigány Kinga, Dónusz Éva, Kőbán Rita, Mészáros Erika fémjelezte “aranyos” társaságnak összesen öt jutott a legfényesebb medálból, férfitársaik viszont hattal büszkélkedhettek.

Rióban aztán fordul a kocka, Szilágyi Áron melett ugyanis kizárólag a női versenyzőket láthattunk a dobogó legfelső fokán, Szász Emese mellett Hosszú Katinkát és Kozák Danutát egyaránt háromszor – igaz a kajakos királynőt két alkalommal társaival, Szabó Gabriellával, Csipes tamarával és Fazekas-Zur Krisztinával együtt.

Csak így tovább, Hölgyek!

forrás: m4sport.hu

Feltöltve: 2016.08.21.
Megnézve: 1172

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra