HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hétvégén zavartalan lesz a napsütés, és akár 35 Celsius-fokra is számíthatunk. Hétfőn ismét zápor, zivatar.

Ma sok napsütésre számíthatunk nappali gomolyfelhő-képződéssel, és legfeljebb csak az északkeleti határvidéken, illetve késő délután, este az északnyugati tájakon alakulhat ki néhol zápor, zivatar.

Jellemzően mérsékelt lesz a légmozgás, átmeneti szélerősödés csak esetleges zivatarfelhő környezetében lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között várható, késő este 22, 28 fok közé hűl a levegő.

Vasárnap gomoly- és sok fátyolfelhő mellett mindenütt napos időre számíthatunk, majd késő estétől nyugat, északnyugat felől érkező zivatarok miatt megnövekszik a felhőzet.

Napközben helyenként, legkevésbé a Dél-Alföldön lehet kisebb zápor, a hegyvidékeken esetleg zivatar. Késő estétől viszont legelőször a Kisalföldön kiterjedtebb zivatartevékenység kezdődhet, de ez esetleg néhány órával későbbre is tolódhat.

A déli szél a Dunántúlon élénk lesz, majd az Észak-Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet valamint zivatarokat kísérheti erős, esetleg viharos lökés.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 35 fok között alakul.

Hétfőn a hidegfront felhőzete fokozatosan kelet felé vonul, előtte délelőtt a Tiszántúlon, délután északon, északnyugaton lehet némi napsütés.

A front mentén eső, zápor, zivatar várható, a legnagyobb mennyiség az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön eshet. A Dunántúlon este már nem valószínű csapadék, másutt még éjszaka is előfordulhat. A szél fokozatosan mindenütt északnyugatira fordul és megerősödik, zivatarokban lehetnek viharos lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között alakul, a 30 fok körüli értékek a Tiszántúlon valószínűek.

hirado.hu

Feltöltve: 2016.07.31.
Megnézve: 1357

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra