HIRDETÉS
HIRDETÉS

Megérkeztek a szerb-magyar határra tartanak azok a migránsok, akik még pénteken indultak el gyalog Belgrádból, hogy hazánkon keresztül folytassák útjukat Ausztria és Németország felé. Az útközben szerzett sebesülések miatt a szerb hatóságok buszt küldtek értük, ám a mintegy 130 fős csoport inkább maga folytatta az utat Horgos felé.

Vasárnap 21 óra után megérkezett a migránsok menete a horgosi határhoz, és – ahogy arra készültek is – éhségsztrájkba kezdtek – adta hírül az M1 aktuális csatorna.

A pénteken Belgrádból indult csoport egyik tagja az M1-nek korábban azt nyilatkozta: “Ha elérünk a határhoz, ott újra sztájkolni fogunk, hogy így üzenjünk Európa vezetőinek, hogy nyissák meg a határt” – nyilatkozta az M1-nek a egy afgán férfi a gyaloglók közül.

A mintegy 130 bevándorlót Szabadkától már szerb rendőrautók kísérték, a migránsokat addig kísérő rendőrökhöz újabbak csatlakoztak.

Humanitárius okokra hivatkozva a szerb hatóságok buszokat küldtek a Királyhalma és Horgos között tartózkodó migránsokért – ezt már 16 óra után jelentette az M1 tudósítója a helyszínről. A szerbek a horgosi határhoz szállították volna a mintegy 130 migránst, ám azok nem akartak felszállni a járművekre, hiába győzködték őket hosszú időn keresztül a rendőrök.

“Három autóbuszt küldött a rendőrség, hogy elszállítsák az agyonfáradt migránsokat a horgosi határra, de ők bizalmatlanok, nem voltak hajlandóak az autóbuszokba beszállni. Úgy döntöttek, hogy gyalogosan folytatják az útjukat” – jelentette kora este az M1 tudósítója a helyszínről.

A horgosi tranzitzóna közelében több tucat sátrat állítottak fel a szerbek a migránsok számára, ugyanitt szemmel láthatóan egyre erősebb a rendőri készültség, golyóálló mellények is láthatók a rendőrökön, illetve pajzsok vannak a helyszínen.

A migránsok egy rendőri beszámoló szerint azt ígérték, hogy nem lesz rendbontás vagy lázongás a tervezett demonstráció során, mindazonáltal a tranzitzónánál várakozók nem örülnek az érkezőknek, attól félnek, azok hátráltatják majd őket az előrejutásban.

A szerb-magyar határon jelenleg körülbelül ezer migráns tartózkodik.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, Bakondi György a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában kijelentette: intenzív nyomás alatt tartják a migránsok a magyar-szerb határt.

Hozzátette: bár a klasszikus balkáni útvonal lezárult a migrációban, az embercsempészek újakat kerestek, így a magyar-szerb határra két irányból is érkeznek illegális bevándorlók: egyrészt Törökország és Bulgária, másrészt Macedónia felől.

Az M1 vasárnap esti műsorában a belbiztonsági főtanácsadó nyomatékosította: a kormány semmilyen zsarolásnak, követelésnek nem enged az illegális bevándorlással kapcsolatban, célja az, hogy garantálni tudja Magyarország és az Európai Unió biztonságát.

hirado.hu

Feltöltve: 2016.07.24.
Megnézve: 1060

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra