HIRDETÉS
HIRDETÉS

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere szerint „bizonyos üzleti körök” és a zsidó állam állhat a párizsi terrortámadások mögött. A fideszes városvezető erről az önkormányzat november 16-i bizottsági ülésén beszélt a többi képviselő előtt. Az ülésről készült hangfelvétel felkerült az internetre – hozta nyilvánosságra a Nyugat.hu.

Annyit tőlem mindenki fogadjon el, hogy az, ami Párizsban történt, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy bizonyos üzleti körök, és én itt kimondom, aminek a hátterében nagy valószínűséggel akár a zsidó állam is állhat, a keresztény Európát az iszlám ellen akarja hangolni

– mondja a polgármester

A város erőforrás-bizottsága az előtt a testületi ülés előtt ült össze, amelyen arról kellett dönteniük, hogy létesüljön-e téliesített menekülttábor Szentgotthárdon. Huszár itt asszociált szabadon, és jutott el gyors ugrásokkal a „menekülttábor – dzsihadista terroristák – Izrael” számára logikusnak látszó következtetési láncon át a megfejtésig.

Mint a hangfelvétel folytatásából kiderül, Huszár egyébként arról győzködte az önkormányzati képviselőket, hogy szavazzák meg a tábor tervét, mert ha nem teszik, a város hátrányba kerülhet, és majd nem együttműködőnek nyilvánítja őket a kormány. Ezt a vitában az egyik képviselő zsarolásnak nevezte, a szavazásnál pedig a képviselőtestület többsége sem támogatta a tervet, így abból végül nem is lesz semmi.

Huszár Gábor 2010 óta Szentgotthárd polgármestere, 2014-ben nem is volt más jelölt rajta kívül. Megválasztása előtt azt mondta magáról: problémamegoldó embernek tartja magát, aki átlátja az összefüggéseket.

index.hu

Feltöltve: 2015.11.30.
Megnézve: 1324

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra