HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az amerikai hadsereg és a hírszerzés információi szerint legalább négy orosz rakéta csapódott be Iránban. A rakéták célpontja Szíria lett volna. A CNN-nek nyilatkozó források egyike szerint nem sérült meg senki, a másik forrás szerint viszont ezt egyelőre nem lehet tudni, ahogy azt sem, hogy pontosan hol csapódtak be a rakéták.

Az orosz tengerészet szerda óta a Kaszpi-tengerről is támadja Bassár el-Aszad szíriai kormányfő ellenségeit Szíria területén. A rakéták Irak és Irán légterén is keresztülmennek, a csütörtökön kilőtt rakéták így valószínűleg valamilyen hiba folytán landolhattak a szintén Aszadot támogató Irán területén. Úgy tudni, hogy az oroszok először használták éles helyzetben a Kaliber típusú rakétáikat.

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter csütörtökön a NATO brüsszeli képviseletén beszélt arról, hogy arra számít, hogy az oroszok napokon belül komoly veszteségeket szenvedhetnek el, ahogy egyre jobban belemennek a szíriai konfliktusba. Carter Moszkvának is beszólt, amiért szerinte "egyre több az amatőr lépés" az orosz hadsereg részéről. Példaként azt említette, amikor egy orosz vadászgép engedély nélkül repült be a török légtérbe, illetve azt is kifogásolta, hogy az oroszok előzetes figyeltetés nélkül lőttek ki rakétákat a Kaszpi-tengerről.

Az amerikai külügyminisztérium szerdán ismételten aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az orosz harci gépek által Szíriában végrehajtott légicsapások több mint 90 százaléka nem az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vagy az al-Kaida terrorszervezet helyi szárnyának állásai ellen irányul, ahogy azt állítják, hanem elsősorban a Bassár el-Aszad szíriai elnök erői ellen harcoló mérsékelt felkelőket ellen. Carter azt mondta, hogy emiatt nincs esély arra, hogy az USA összehangolja Oroszországgal a katonai stratégiáját Szíriában.

A napokban nem ez az első félrement bombázás: az USA a hétvégén egy észak-afganisztáni kórházat bombázott le tévesen. Az észak-afganisztáni kórházat a Doctors Without Borders nevű jótékonysági szervezet üzemeltette, a szombati támadásban 10 beteg és 12 orvos illetve ápoló halt meg.

index.hu

Feltöltve: 2015.10.08.
Megnézve: 1599

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra