HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sokan, sokat gondolkoznak a fenti kérdésen, amikor egy kerti szerszámról, esetleg egy bicikliről, vagy régi kocsiról van szó. A főváros is gondolkozott ezen, amikor a 3-as metróról volt szó, és eldöntötték:

felújítás

Az előterjesztést 27 igen és 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. Nemmel szavazott Gy. Németh Erzsébet (DK), míg Csárdi Antal (LMP) tartózkodott.

Így tehát 3-as metró vonalára nem vesz új szerelvényeket a főváros, hanem a meglévő ̶o̶r̶o̶s̶z̶ szovjet kocsikat újítják fel. A 222 darab (plusz opcionálisan 47) kocsi felújítása 60 milliárd forintba fog kerülni. Ezt a költséget az állam hitelezi a fővárosnak euróban. A főváros állja az árfolyamkockázatot és azt, hogy a 60 milliárd valóban elég lesz - ez egyelőre csak becslés.

Csárdi Antal az MTI tudósítása szerint a javaslat elfogadása előtti vitában azt mondta, egy korábbi ülésen számára az derült ki, hogy az új szerelvények beszerzése mindössze 2 milliárd forinttal kerülne többe, mint a felújításra szánt 60 milliárd forint.

Tarlós István ezt simán hülyeségnek nevezte, hozzátéve, hogy a hitelgaranciát az államtól felújításra kapta a főváros. Takács Péter, a BKV vezérhelyettese pedig elmondta, valójában az új szerelvények költsége 90-92 milliárd forint lenne.

A korábban a 2-es és 4-es vonalra, újonnan vásárolt Alstom szerelvények (összesen 170) 65 milliárd forintba kerültek.

444, MTI-nyomán

Feltöltve: 2015.05.27.
Megnézve: 1438

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra