HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az Éjjeli farkasok motorosbanda, mely a 80-as évek végén Moszkvában alakult, és Putyin elnökkel igen jó kapcsolatot ápol, jelenleg 5000 taggal rendelkezik és sokan közülük nagyon szeretnének eljutni Berlinbe, hogy megünnepeljék a Vörös Hadsereg nácik feletti győzelmének 70. évfordulóját.

A Putyin expanzív politikáját teljes mellszélességgel támogató motorosok voltak azok, akik az Ukrán tüntetések idején az elnök pártján avatkoztak közbe, valamint - szinte természetes módon - a Krím megszerzését is ünnepléssel fogadták. A banda vezetőjét Putyin már becsületrenddel is megjutalmazta, számtalanszor személyesen is találkozott vele, sőt, már motoroztak is együtt.

A banda mostani útvonaltervébe azonban hiba csúszott. A putyini politikát élesen bíráló és ellenző lengyel határon a lengyel külügy utasítására a motorosokat, 1-2 kivétellel visszafordítottak és ugyanígy jártak a balti országokban is. Mivel ezeket a határokat feltétlenül át kellett volna lépjék, hogy az EU területére jussanak, új útvonalat kellett keresni.

Nem ilyen feszült azonban a viszony azonban Magyarország és Oroszország között, mondhatni Magyarország az oroszok Európai Uniós bejárata, tehát - a motorosok állítása szerint - Magyarországra probléma nélkül sikerült bejutnia az Éjjeli farkasoknak . Innen folytatják - sőt állítólag több tag már folytatta is - útjukat Pozsonyba, majd Berlinbe. A banda vezetője állítólag jelenleg is Budapesten tartózkodik.

via: 444

Feltöltve: 2015.04.30.
Megnézve: 1597

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra