HIRDETÉS
HIRDETÉS

Véletlenül sem Magyarországon történt, itt továbbra sincs hagyománya a felelősségvállalásnak.

A szlovén parlament menesztett Janko Veber védelmi minisztert csütörtökön, miután a tárcavezető titkosszolgálati botrányba keveredett és befolyással való visszaéléssel gyanúsították meg.

Veber menesztéséről rendkívüli ülésen döntött a parlament, mert a politikus azt követően, hogy Miro Cerar miniszterelnök lemondásra szólította fel, a szlovén sajtónak úgy nyilatkozott, nem fog önként leköszönni, és kész megvédeni magát a törvényhozás előtt. A több mint négy és fél órás parlamenti vita után a 90 fős alsóházban 68 képviselő szavazott a miniszter menesztése mellett, míg 11-en ellenezték azt.

A szociáldemokrata védelmi miniszter leváltásához vezető botrány abból pattant ki, hogy Janko Veber jelentést készíttetett a katonai hírszerzéssel a szlovén állami Telekom kommunikációs cég esetleges privatizációjának hatásairól. A dokumentum amellett érvelt, hogy a privatizáció nemzetbiztonsági kockázattal járna.

Azt követően, hogy a beszámoló megjelent a védelmi minisztérium honlapján, az ellenzéki pártok azonnal lemondásra szólították fel a minisztert, mert szerintük törvénytelenül bízta meg a katonai hírszerzést a jelentés elkészítésével, és polgári ügyekbe keverte bele a katonai szolgálatot.

(MTI nyomán)

Feltöltve: 2015.04.09.
Megnézve: 1582

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra