HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy az egészségügy átalakítását ne úgy vezényelje le, mint az oktatás átalakítását vagy az útdíj bevezetését, ugyanis mindkettőből káosz lett - közölte az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke.

Korózs Lajos elmondta, arra biztatják a 106 egyéni körzetből a parlamentbe került képviselőt, hogy a következő hetekben kezdeményezzen konzultációt a kormánnyal arról, választókerületükben melyek azok az egészségügyi intézmények, amelyeket érinteni fognak az átalakítások, melyeket szüntetik meg, melyeket erősítik meg. Ha a bevándorlásról lehet vitanapot tartani, akkor az egészségügyről mindenképpen kell vitanapot tartani az Országgyűlésben - tette hozzá.

Azt is kezdeményezte, hogy szakmai szervezetek delegáljanak tagokat a megyei egészségügyi egyeztető bizottságokba, amelyeknek a kórházigazgatók mellett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség-és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) képviselői is tagjai.

Korábban, január 22-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy megkezdték munkájukat az egyeztető bizottságok, amelyek feladata áttekinteni az adott megye/térség egészségügyi ellátásának struktúráját, a kapacitásokat és megtalálják a lehető legoptimálisabb működési kereteit.

Korózs Lajos szerint az Orbán-kormány 2010 óta ígéri az egészségügy megmentését, az elmúlt években mégis mintegy 400 milliárd forintot vont ki a területről. Ennek következtében - folytatta - mára kivárhatatlanok lettek a várólisták, a kórházak soha nem látott adósságot görgetnek maguk előtt, a betegek fagyoskodnak a kórtermekben, az orvosok és a szakápolók pedig tucatjával hagyják el az országot.

Az ellenzéki politikus azt is tudakolta, hogy hol tart a várólisták csökkentése. Mi a helyzet az egészségügyi dolgozóknak beígért béremeléssel? - kérdezte, megjegyezve, remélik, hogy nem az elbocsátásra váró nyolc-tízezer ember munkabéréből tervezik az emelést.

A bizottsági alelnök értékelése szerint az átalakítások újabb államosítást jelentenek. Hangsúlyozta, átalakításokra égető szükség lenne "a brutálisan alulfinanszírozott egészségügyi rendszerben", az MSZP is úgy látja, hozzá kell nyúlni a rendszerhez, és támogat minden ésszerű javaslatot.

Korózs Lajos elmondta, az átalakítás részleteiről alig lehet tudni valamit, így azt sem, hogy most mi készül, reform vagy kórházbezárás.

A Népszabadság hétfőn azt közölte, hogy értesülései szerint nyolc-tízezer ember elbocsátásával számol a kormányzat a kórházi kapacitások újraosztásának eredményeként. A tervezett átalakítás a lap szerint részlegek, telephelyek, osztályok megszűnésével járhat, az elbocsátás érinthet műszaki és adminisztrációs dolgozókat, kisebb mértékben ápolókat és orvosokat is. Zombor Gábor, az Emmi egészségügyi államtitkára cáfolta ezt. Azt mondta, az a feladatuk, hogy a kórházak évtizedek óta fennálló és gyarapodó adóssága érdemben csökkenjen, erre vonatkozóan tárgyalnak most az intézményvezetőkkel, áttekintve a teljes kórházi struktúrát.

Hangsúlyozta, még semmilyen konkrét javaslat nincs arra vonatkozóan, hogy a struktúra hogyan változzon. A kórházak vezetőinek is javaslatokat kell tennie, a cél egy igazságosabb rendszer és az intézményi eladósodottság csökkenése.





A betegeken egyedül a Gyurcsány-kormány spórolt, amelyben Korózs Lajos szociális államtitkár volt - reagált a Fidesz parlamenti frakciója a szocialista politikusnak az egészségügy átalakításával foglalkozó sajtótájékoztatójára.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a kormánypárt azt írta: a szocialisták tönkretették és fizetőssé akarták tenni az egészségügyet, vizitdíjat és kórházi napidíjat fizettettek volna a betegekkel. Több mint 600 milliárd forintot pumpáltak ki az egészségügyből, eladósították és leamortizálták a kórházakat, utcára tettek és külföldre üldöztek több ezer egészségügyi dolgozót. Veszélybe sodorták a betegellátást és üzletelni akartak a betegeken - sorolták.

Hangoztatták: a kormányváltás óta az egészségügy minden segítséget megkap a talpra álláshoz, 400 milliárd forint értékben indultak egészségügyi beruházások, sorra újulnak meg a kórházak és a rendelőintézetek. Megindult a kórházak adósságrendezése és az egészségügyi dolgozók béremelése, idén megerősítik az egészségügyi alapellátást és a háziorvosi praxisok működését is.

A Fidesz támogatja az egészségügy fejlesztését és betegellátás színvonalának emelését szolgáló további kormányzati törekvéseket - rögzítette közleményében a nagyobbik kormánypárt.

hirado

Feltöltve: 2015.01.27.
Megnézve: 1369

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra